Celeb

Ez már háború! Friderikusz visszaszólt Vitraynak

Brunner Mónika

Létrehozva: 2015.10.16.

Kiújult a két médiasztár harca, Fridi nem hagyta szó nélkül a legendás tévés csípős megjegyzését.

Friderikusz Sándor nem hagyja szó nélkül Vitray Tamás szerdai, a Borsban megjelent, nagy port kavaró megjegyzését: „Friderikusszal nem vagyunk haragban, de ki ő? Nem ismerem.”

Fridi ritkán nyilatkozik népsze­rű sajtótermékeknek, de szakított szokásával, és reagált meg­ke­re­sé­sünkre: „Ha valaki, én pon­to­san tudom, ki Vitray Tamás. A ha­­­zai televíziózás egyik leg­­ki­­­­­­­e­mel­­­kedőbb, hanem a leg­ki­emel­­kedőbb alakja! Valóságos művésze volt a mi mesterségünknek. Örülök, és hálás vagyok a sorsnak azért, hogy a kortársa lehetek, és sok mindent tőle tanulhattam el.”

Idézet, szó szerint

Vitray Tamás pontosan így fogalmazott a Bors szerdai számában:

– Habár hívtak főzős műsorokba, de ezeket este veszik fel, és nekem semmi kedvem olyan sokáig fenn maradni, sem jó pofát vágni rossz kajákhoz, és együtt sem kívánok aludni celebekkel a tévében. Friderikusszal nem vagyunk haragban, de ki ő? Nem ismerem.

E sorokat olvashatjuk úgy: Friderikusz felnéz a legendás riporterre – de úgy is, hogy lám, a showman mennyivel elegánsabban, úriasabban párbajozik, mint a nagy előd...

Ami sajnos biztosnak látszik: a hazai televíziózás két nagy alakja között kiújult a háború. Pedig a konfliktusuk előtt jó néhány évvel még közös produkcióban is dolgoztak. A Hoztam egy milliót! című vetélkedőnek ugyanis Fridi volt a producere, Vitray Tamás pedig a műsorvezetője.

De Friderikusz Sándor hét évvel ezelőtt, könyve megjelenése kapcsán a Blikknek már azt panaszolta: Vitray kihagyta őt az MTV 50 éves születésnapi sorozatából.

– Vitray lebecsüli a közönségét is, amikor erre a kisszerű lépésre nem ad érdemi magyarázatot. És persze nem mond igazat, hiszen ő is tudja, én is tudom, azért hagyott ki a sorozatból, mert pár hónappal korábban a nálunk dolgozó fiával konfliktusunk támadt, és ő ezt a fiú apjaként – anélkül, hogy megkérdezett volna – így látta megbosszulhatónak. Hát ennyit Vitray objektivitásáról és megkérdőjelezhetetlenségéről – mondta akkor Friderikusz Sándor.

Aztán úgy tűnt, rendeződhet a viszonyuk: tavaly, a Best magazinnak adott interjúban, a Story-gálára utalva a televíziózás nagy öregje már így méltatta Friderikuszt:

– Szakmailag vitathatatlanul ő most a legjobb. Olyan odaadással sajátította el a mesterségünket, amihez csak a ma­gam egykori mániásságát tudom hasonlítani. Ismétlődő konfliktusaink rövid szüneteiben, szakmailag mindig egy húron pendültünk. Nagyon meglepett, hogy rólam nevezte el a csillagát, de szerintem ő meg arra volt kíváncsi, hogy én hogyan reagálok erre ott a gálaesten, amikor ezt meghallom. Csak hát én nem voltam jelen.

Sajnos, úgy tűnik, a tavalyi enyhülés csak átmenet volt, ismét kiújultak ellentéteik. Pedig bizonyára sokan drukkolnak, hogy a hazai televíziózás két nagy alakja békét kössön egymással...
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt