Vitray Tamás: Ki az a Friderikusz?

– Megtörték az önbizalmamat. A hétköznapi életben egyébként is gátlásos vagyok, ami az alacsony termetem és a fiatalkori pénztelenség miatt alakult ki – mesélte Vitray.

– Nincs bennem düh, nem haragszom a világra amiatt, hogy az édesanyámat a második világháború idején a nyilaskeresztesek elvitték. Idealista vagyok, hiszek a szellem felsőbbrendűségében, de nem vagyok hívő, elfogadom az evolúcióelméletet. Mindig ösztönösen viselkedtem, és szerencsés vagyok, hiszen az élet kínálta alternatívákból sokszor a jobbikat választottam.

Vitray ma már csak olyan műsorokban vállal szerepet, amelyhez igazán kedve van, így az Összezárva Friderikusszal című show-ban aligha látjuk majd. Az extravagáns utóddal ugyanis még mindig nincs jóban.

– Habár hívtak főzős műsorokba, de ezeket este veszik fel, és nekem semmi kedvem olyan sokáig fenn maradni, sem jó pofát vágni rossz kajákhoz, és együtt sem kívánok aludni celebekkel a tévében. Friderikusszal nem vagyunk haragban, de ki ő? Nem ismerem.

A díjátadón egyébként a Csak ülök és mesélek egy 38 évvel ezelőtti műsoráért kapott elismerést. A Transz­plantációs Alapítvány Szent Kozma és Szent Damján díját általában or­vosprofesszorok kapják, ám a tévés ikon 1977-ben olyan erejű interjút készített három veseátültetésre váró beteggel, hogy az később elősegítette az akkoriban itthon még gyermekcipőben járó szervátültetés és szervadományozás elfogadottságát.

– Különösen a huszonnégy éves Éva esete volt lenyűgöző, aki nem kívánta elfogadni a húszéves, kamionsofőr öccse veséjét, mondván, testvére könnyen balesetet szenvedhet az utakon, és ez esetben szüksége lehet a felajánlott szervére – mesélte Vitray a díjátadó kapcsán tartott sajtóbeszélgetésen.

– A történet sok vitát váltott ki, ellenműsor is készült, viszont előrevitte a honi transzplantáció ügyét. Nagyon jólesik, hogy egy már-már elfeledett munkámért díjaztak, ez is bizonyítja, valami értékeset adtam az embereknek.