Sport

Viagra miatt eshetett kómába Khloe Kardashian exférje

Bors

Létrehozva: 2015.10.14.

Két prosti talált rá az NBA-sztárra, Lamar Odomra egy bordélyban. Khloe Karda­shian amerikai celeb korábbi férje Viagrával és alkohollal készítette ki magát.

A 35 éves Odom élet és halál között lebeg, miután a nevedai Dennis Hof bordélyházában négy napig ivott és tíz Viagrát bevett, emiatt a tüdeje és a veséje leállt.

Egykori csapattársa, Kobe Bryant ahogy megtudta, hogy baj van, berohant hozzá a Las Vegas-i kórházba, egyelőre nem sejteni, hogy túléli-e a sokkot…

Odom életét végigkí­sérték a tragédiák: 12 éves volt, amikor édesanyja rákban meghalt. Négy éve részese volt egy autóbalesetnek, amelyben meghalt egy 15 éves fiú, nem sokkal később 24 esztendős unokaöccsét megölték.

Nagyanyja, aki felnevelte, szintén elhunyt, és meg kellett birkóznia kisfia halálával is: Jayden hét hónaposan halt meg 2006-ban, bölcsőhalálban. Idén júniusban legjobb barátja, Jamie Sangouthai hunyt el, húsevő baktérium ölte meg.

– A halál folyton itt lebzsel körülöttem – mondta a tragédiák után. – Gyerekeket látni, ahogy meghalnak, szörnyű. Mentáli­san kikészültem, ezt nem lehet elviselni.

Életében a tragédiák mellett a drog is mindig jelen volt, 2001-ben marihuánafogyasztáson érték, 2013-ban drog hatása alatt vezetett, ekkor rúgta ki klubja, a Clippers. Kardashian­nal 2011-ben szerepeltek saját valóságshow-jukban, de házasságuk is a drogra ment rá, majd válásuk után rendszeresen zaklatta exnejét.

Mostani kihágása azért meglepő, mert személyi edzője szerint rendszeresen mozgott, sokat fogyott és újra elkezdett találkozgatni volt feleségével. Ám a két prostituált, aki rátalált – Ryder Cherry és Monica Monroe – elmondása szerint az orrából és a szájából is folyt valami, vagyis szinte biztos, hogy droghoz nyúlt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713311110
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136439_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Közös nyilatkozatban álltak ki a NatCon mellett a nemzeti konzervativizmus kritikusai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136478_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István háromszor mutatta fel a piros lapot – a PSG kihasználta a Barcelona hibáit és továbbjutott!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713311110
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!