Tóth Vera kényszerképzete: Drogfutárnak kellettem Amszterdamba

A fizikai bántalmazásnál is fájóbb, ha egy nőt lelki terrorban tartanak. Folyamatosan megalázzák, aláássák az önbecsülését, és a porba tiporják nőiességét. Pont így történt ez Tóth Verával is, aki egy elképesztő történetet mesél el életéből Gyémánt című könyvében.

Az énekesnő döbbenetes őszinteséggel írja le a jóképű üzletemberrel, Zsolttal való kezdetben rózsaszín ködös kapcsolatát.

– Elmondhatatlanul jólesett, hogy újra kíván valaki, és vonzónak érezhetem magam. Feladtam a lakásomat, mindenemet átvittem hozzá. Szeretett éjszakáig dorbézolni, egyik-másik este előkerült a füves cigi... utána ijesztően távol kerültünk egymástól – emlékezett vissza Vera a kapcsolat kezdetére.

Barátai az első pillanattól kezdve óva intették új kedvesétől, sőt húga, Gabi egyenesen utálta az új lovagot. Vera rövid időn belül azt vette észre, hogy barátai mellett családja is egyre távolabb kerül tôle, ráadásul egy idő után egyetlen biztos társától, a kutyájától, Csubitól is elszakította a szerelme. És ez még csak a rá váró pokol kezdete volt.

– Eldobtam mindent egy drogosért – vallotta Vera. Kötekedett, veszekedett, lelki terrort alkalmazott. Rájöttem, hogy nemcsak füves cigi, de kokain is szerepet játszik az életében. Az hittem, az ördög játszik velem, és Isten elengedte a kezemet – vetette papírra egykori érzéseit Vera. A „feketeleves” azonban csak ezután következett.

Zsolt azzal az ötlettel állt elő, hogy utaz­zanak el együtt pár napra Amszterdamba.

– Talán ekkor voltam éle­tem­ben a legfeszültebb. Azt hittem, hogy drogfutárnak kellek Amszterdamba. Egyedül a húgomnak meséltem a kényszeres gondolataimról. A legrosszabb dolgokon járt az eszem. Az összes pénzemet el kellett vinnem, hogyha menekülni kell, legyen miből. Teljesen magamra maradtam, csak egy dolog volt a fontos: hogy Zsoltnak jó legyen, aki folyamatosan szívott mellettem a kocsiban is – ismerte be Vera, akit ezek után az üzletember arra kényszerített, hogy ő is kipróbálja a holland coffee shopok nyújtotta má­moros érzést.

– Azt mondta, lazuljak le, és ha szeretem őt, akkor beleszívok – idézte emlékeit Vera, aki gyakran aludni sem mert, mert attól rettegett, hogy kábult állapotú párja olyasmit tesz vele, amit később nagyon megbánna. Adódik a kérdés: miért nem szakított hamarabb? A könyv a választ is tartalmazza.

– Tudtam, hogy magamnak köszönhetem. Olyan volt ez, amikor egy nőt bántalmaz a férje, és ő mégsem akar elmenekülni, mert valami miatt szereti. Reménykedik abban, hogy a férfi egy nap gyöngéd lesz – írja Vera, aki szerencsére néhány hónap után rájött, hogy a férfi csak anyagi érdekből van mellette.

– Arra voltam jó, hogy szórakozásait, életvitelét és telefonfeltöltéseit finanszírozzam. Torkaszakadtából üvöltözött velem, és harsogta, hogy egy hisztis, feszült picsa vagyok, akivel még drogozni sem lehet egy jót! Szavai a sejtjeimig hatoltak – vallotta Vera, aki ezek után Mujahid Zoli barátjához költözött, és igyekezett elfelejteni ezt a borzalmas időszakot.

A Bors azt kérdezte az énekesnőtől, hogy jó néhány évvel a történtek után mit érez.

– Tudni kell megbocsátani, és én neki is megbocsátottam. Sok középkorú nő ír levelet, hogy hasonló cipőben jár, és ilyenkor gondolok bele abba, hogy valahol szerencsés vagyok, amiért ezt túléltem. Nagyon fontos az önismeret gyakorlása ahhoz, hogy ilyen ne fordulhasson elô, de ha tanulunk belôle, akkor már nem szabad megbánni, hogy megtörtént – mondta őszintén Vera.