Aktuális

Hiába nyomoznak Simon Gábor ellen

M. R.

Létrehozva: 2015.10.13.

Negyedszer is meghosszabbították a költségvetési csalással vádolt volt MSZP-elnökhelyettes, Simon Gábor elleni nyomozás határidejét, december 14-ig. Az ügyészség még mindig nem talált bizonyítékot a vádemeléshez.

A nyomozás 2014 februárjában indult, amikor kiderült: egy Simon Gábor nevén lévő bécsi bankszámlán 238 millió forintot érő euró van, amelynek eredetét nem igazolta és a képviselői vagyonnyilatkozataiban sem tüntette fel. Simon akkor azt állítot­ta, hogy a pénz nem az övé, csu­pán annak vagyonkezelője. A Központi Nyomozó Főügyészség ezért költségvetési csalással (az ismeretlen jövedelem után be nem fizetett adó miatt) és hamis magánokirat-felhasználással gyanúsította meg.

Simon bécsi számláján azonban csak 73 milliót zároltak, az expolitikus pedig utóbb 128 milliót fizetett be a NAV-nak adóhátralék címén. Emiatt – ha el is ítélnék adócsalásért – büntetése korlátlan mértékben csökkenthető.

Ha Simont a magánokirat-csalásért ítélnék el, csak egy év szabadságvesztéssel sújthatják, ebből két hónapot már előzetes letartóztatásban letöltött.

Az ex-politikus elleni szigor a nyomozás sikertelenségével párhuzamosan enyhült. Előbb házi őrizetbe került, majd lakhelyelhagyási tilalmat kapott. A Bors értesülése szerint egy alkalommal ügyészi engedéllyel el is hagyhatta Budapestet, hogy felkeresse édesapja vidéki sírját. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500710
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500710
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze