Aktuális

7 millióért vettek árverésen képeket Orbán Ráhelék - fotók

Bors

Létrehozva: 2015.10.13.

Az elegáns Marriott Hotelben tartottak árverést hétfő este. Az eseményen részt vett a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel és veje, Tiborcz István is. Több képre is licitáltak, végül kettőt szereztek meg 7 millióért.

A budapesti Marriott Hotelben tartott aukciót október 12-én a Kieselbach Galéria. Az eseményről tudósító MTI szerint 34 millióról indult és 50 millió forintért kelt el Patkó Károly korai korszakának egyik legfontosabb darabja, a Fürdőzők című monumentális festmény, de az összesen 204 tételt felvonultató árverésen gazdára leltek Márffy Ödön, Hantai Simon, Czigány Dezső, Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Anna Margit, Scheiber Hugó és Csók István képei is.

Arról azonban nem szóltak a hírek, hogy a szép számban megjelent közönség első sorában igazi hírességek ültek – számolt be a Magyar Narancs. Martonyi János egykori külügyminiszter és Giró-Szász András egykori kormányszóvivő egykori felesége, a köztévé egykori műsorvezetője, Giró-Szász Krisztina mellett a fővárosi ifjúság is képviseltette magát. Orbán Ráhel és Tiborcz István ugyancsak részt vett az aukción, és nem távoztak üres kézzel.

A miniszterelnök veje vette kezébe az irányítást, ő emelgette a tárcsát, de közben a feleségével is sűrűn konzultált. Végül két képet szerzett meg, összesen majdnem 7 millióért. Duray Tibor Piros ruhás nő című képére is licitált, 2,8 milliót is adott volna érte, de végül más vitte el a festményt 3 millióért. Háry Gyula Velence című műve 400 ezer forint ellenében kerül a birtokába, míg Hincz Gyula Kompozíció című, 5 milliós kikiáltási árról induló munkáját végül 6,5 millióért ütötték le.

Ez a két kép hamarosan már a házaspár gellérthegyi lakásának dísze lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144387_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset az M7-esen, óriási a dugó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot