Celeb

Kínos malőr a Take That bécsi koncertjén

GYLF

Létrehozva: 2015.10.10.

A Bors személyesen leste meg Európa kedvenc fiúcsapatát a sógoroknál, de lesz még egy körük.

Hat évvel ezelőtt Guiness-rekordot állítottak fel, Circus nevű turnéjuk állomásaira ugyanis négy és fél óra alatt fogytak el a jegyek. Hatszázezer darab. A Take That azóta trióvá karcsúsodott, de népszerűségük töretlen. Miután Angliában több tucat arénát megtöltöttek friss albumuk turnéjával, európai körútra indultak.

A Bors a bécsi állomáson nézte meg a Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen alkotta csapatot. Igaz, miután minden jegy elkelt, a szervezők bejelentették, technikai gondok miatt a Wiener Stadhalle-ba tervezett koncert a Gasometer nevű helyre kerül át. Mivel ennek a befogadóképessége csak a töredéke az eredeti helyszínnek, így számítani kellett kellemetlenségekre, pláne, ami az ülőhelyek számát illeti.

A közel két órás koncert végül nem is azt adta, amit előzetesen várni lehetett. A Take That becsülettel lejátszotta a turné összes dalát, a legnagyobb slágereiket és a legfrissebb lemez legjobb dalait, de a látvány ezúttal kimerült a fényekben és a hatalmas ledfalak adta lehetőségekben. Nem csoda, hogy Gary Barlow már a koncert alatt megjegyezte: sajnálják, hogy így alakult, és mindenképpen visszajönnek.

Azt is megnézzük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486617
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486617
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók