Aktuális

Már többször feljelentették a doktornőt verő mentőst

kbv

Létrehozva: 2015.10.08.

Kollégái is többször jelezték, hogy valami nem stimmel O. Gáborral. A mentőápoló a földre tepert egy doktornőt a kistarcsai kórházban.

Még a legmerészebb akciófilmekben sem látni olyan jelenetet, aminek múlt héten a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban voltak szem- és fültanúi betegek, orvosok és mentődolgozók. O. Csaba mentőápoló múlt hét kedden, szolgálatteljesítés közben támadt rá egy ötgyermekes doktornőre. Dr. G. Eszternek az volt a „bűne”, hogy megkérte az ápolót, az éppen az ambulan­ciá­ra szállított beteget vigyék fel az egyik osztályra, mert állapota nem igényli a sürgősségi ellátást. Az ügyben a rendőrség és az Országos Mentőszolgálat is nyomoz.

– A mentők egy idős beteget szállítottak hajnali négy körül egy másik kórházból. Mivel a Flór Ferencben az a protokoll, hogy minden beteget először az ambulanciára kell vinni, s ott az orvos dönti el, hogy később milyen ellátásra van szükség, ez most is így történt. A doktornő, látva a beteg kielégítő állapo­tát, megkérte a mentődolgozókat, hogy ne az ambulanciára, hanem egy másik osztályra vigyék őt – mesélte a Borsnak egy bennfentes.

O. Gábornál ekkor szakadt el a cérna. Kijelentette, hogy a mentőknek nem ez a dolguk, hozzávágta a beteg papírjait dr. G. Eszterhez, hangosan szidalmazta, majd fellökte. Ám még ekkor sem higgadt le, ráugrott az orvosra dulakodni és ütni készült. Kollégái és a kórházi dolgozók szedték le a feldühödött, jól megtermett férfit a földön fekvő, törékeny orvosnőről, akit bár megrázott az eset, nem kért felmentést a munkavégzés alól, másnap már bement dolgozni.

Az eset a mentők szolgálati idejének vége felé történt. O. Gábor agresszív ember hírében állt a mentőszolgálatnál. Kórházi dolgozók, hozzátartozók, sőt még kollégái is jelezték már a vezetőségnek, hogy a férfival nem lehet együtt dolgozni. Ilyen súlyos eset eddig nem történt.

– A történtek tisztázása érdekében rendőrségi eljárás folyik. A vizsgálat idejére az érintett dolgozót a szolgálat alól felfüggesztettük – tudtuk meg Győrfi Páltól, az OMSZ sajtófőnökétől.

A kórház rendőrségi feljelentést is tett ellene. Az eljárást – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatják – tudatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök munkáját segítheti majd, hogy információink szerint az esetről videofelvétel is készült. Dr. Trombitás Zoltán, a kórház igazgatója megdöbbenéssel nézte végig a brutális képkockákat.

– Ez egy kirívó és példa nélküli eset, sem a kórházunk dolgozóira, sem a mentőszolgálat embereire nem jellemző a ha­sonló viselkedés. Az, hogy a betegek vagy hozzátartozók verik az orvosokat vagy mentősöket, jellemzőbb – magyarázta a főigazgató.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek