Sport

Csank: Az én csapatom nyerte volna ezt a csoportot

Bors

Létrehozva: 2015.10.08.

Nincs kiskorú foci­drukker ebben az országban, aki tudja, milyen érzés végigszurkolni egy pótselejtezőt. Tizennyolc év nagy idő, az már történelmi távlatban is számottevő, nem véletlen, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány is azt hangoztatta: – Történelmi lehetőség előtt állunk! Ki kell használni. Nyernünk kell!

Ha ez sikerül, s csütörtök este megszerezzük a három pontot Feröer ellen, akkor a pótselejtezőt érő harmadik hely már tuti.

– Szerintem erre mérget vehetünk. Ez egy sima meccs lesz! – vélelmezte Csank János, akivel 1997-ben vb-pótselejtezőig jutott a magyar válogatott.

– Füvön játszunk, fontos hiányzói vannak az ellenfélnek. Ha nem verjük meg őket, mit akarunk mi az Eb-n?! – vetette fel a tréner. Csank egyébként úgy véli, röhej, hogy az ötödik kalapból kihúzott északírek állnak az élen, ez pedig azt jelenti, hogy a nevesebb riválisok, a görögök és a románok, mélyen tudásuk alatt teljesítenek.

– Biztos vagyok benne, hogy az én csapatom egyenes ágon kvalifikált volna ebből a csoportból – válaszolta Csank.

- Voltak rutinos játékosaink, és kezdtük beépíteni az olimpiai együttesből a fiatalokat – tette hozzá. Persze, sajnálja, hogy a jugoszlávok elleni párharc 1-12-vel végződött, de akkor az egy brutálisan erős csapat volt, teli extraklasszisokkal. Ennél viszont jobban bánja, hogy ha csak 80 percig tartottak volna a meccsek, fölényesen, egyenes ágon lépünk tovább a norvégokat, a finneket, a sváj­ciakat és az azerieket felsorakoztató csoportból (igaz, amikor kellett, nekünk jött össze a gól a hajrában, méghozzá Finnország ellen idegenben). 

– Nyilván mennem kellett. De arra nem gondoltam, hogy 18 évet kell várni, hogy újfent pótselejtezőt vívhassunk.  

Az F csoport állása

1. Észak-Írország    8512-617
2. Románia 844-7-116
3. Magyarország 83416-413
4. Finnország 83147-810
5. Feröer82-65-126
6. Görögország 8-352-83

 

A várható kezdőcsapat: Király – Fiola, Juhász, Kádár, Leandro – Lovrencsics, Gera, Elek, Dzsudzsák – Nikolics, Böde.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713510911
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja