Aktuális

Prostizó politikus: négy képviselőre szűkült a kör

Bors

Létrehozva: 2015.10.07.

Csak négy olyan képviselő van a parlamenti jegyzőkönyvek szerint, akik között kereshetjük az egyik prostizó politikust. Elmondjuk, miért.

Célkeresztben Éjjel két óra után ért véget az Országgyűlés ülése 2011. június 15-én, amikor a nyomozati anyagok szerint egy parlamenti képviselő éppen egy prostituálttal közösült az Országháztól tíz perc sétára lévő Hotel Presidentben.

Hotelben aludt

Az ügyészség által kerítéssel vádolt szépségverseny-szervező, Répás Lajos éjjel 1 óra 3 perckor hívott fel egy lányt, hogy az akkor már a szállodában lévő politikushoz menjen fel egy pásztorórára. Erre a hotel igazgatója, Gerendás József kérte fel, akivel a képviselő együtt iszogatott a szálloda bárjában. Mivel a képviselő amúgy is a hotelben aludt, nem akarta egyedül tölteni az estét.

Melletlen k…va

A lehallgatási jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a prostizó képviselő másnap délelőtt éppen a Parlamentből hívta fel Gerendást panaszkodva, hogy egy „pusztafogú, melletlen k…vát” küldtek neki. A parlamenti jegyzőkönyvek összevetéséből kiderül, hogy június 15-én csak négy olyan képviselő szólalt fel, aki június 16-án délelőtt dolgozott valamelyik parlamenti bizottságban, de 15-én éjfél körül már nem volt a Parlamentben. A kört az is szűkíti, hogy 15-én nem voltak parlamenti szavazások, így a videofelvételek tanúsága szerint nagyon kevesen tartózkodtak az ülésteremben. Vagyis ha a rendőrség akarja, könnyen rátalál a politikusra.
A Bors más forrásai megerősítették, hogy a négy képviselő kö­zül az egyik rendszeresen igénybe vette a prostihálózat szolgáltatásait.

Titkosszolgálati kapocs

Répás Lajos titkosszolgálati kapcsolatai révén tudhatott arról, hogy lehallgatják – írta a Di­rekt36. A hírportál szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2011 áprilisától hallgatta le a szépségverseny-szervező telefonját, augusztustól viszont Répás már figyelmeztette beszélgetőpartnereit – köztük a szexuális munkákra jelentkező lányokat –, hogy válogassák meg a szavaikat. Répás egyik rokonának az Alkotmányvédelmi Hivatal fizette elő a mobiltelefonját, amin ke­resztül öt és fél hónap alatt háromszázötször beszéltek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei