Celeb

Halva született Lajcsi vadiúj lemeze

M. S., BLN

Létrehozva: 2015.10.06.

Tizenegy év után új lemezzel lepte meg rajongóit Lagzi Lajcsi. A 2004-es Elmegyek… óta a zenész nem adott ki albumot, idén szeptemberre azonban új mulatós korongot ígért a blogján.

A lemez szeptember 19-én, egy céges rendezvényen jelent meg. Annak a cégnek az eseményén, amely az album kiadását támogatta. És nem véletlenül: az étrend-kiegészítőt forgalmazó társaság reklámarca ugyanis Lajcsi, aki 33 kilós fogyását ennek a készítménynek köszönte. Galambos Lajos fényképe ma is látható a termék honlapján a Bravó, Lajcsi! szöveg mellett.

– Semmit nem változtat a viszonyunkon Lajcsi gazdasági ügye. Attól elhatárolódunk, mert mi csak pozitív dolgokat kaptunk tőle – mondta a Borsnak a termék forgalmazójának hálózati igazgatója. Így fel sem merült, hogy az előzetes hírére esetleg levegyék a reklámot.

Az igazgató egy éve, egy autóvásárlás során ismerkedett meg a fogyni vágyó zenésszel.

– Lajcsi az akaraterejével rengeteg embernek mutatott példát, sok módszert kipróbált, de a legtöbb hatástalan maradt. Ezért is akartunk neki segíteni. Elismert, népszerű ember, a cégünknek is jelentős forgalomnövekedést hozott – árulta el az igazgató, aki szerint ügyfeleik kitartanak, nem mondtak vissza megrendelést. 

A nagyközönség vélhetően nem fogja hallani Lajcsi albumát, mivel csak a rendezvényen osztották ki. A zenész ígérte, hamarosan ingyenesen elérhetővé teszi, de ezt már nem tudta teljesíteni. A megjelenés után három nappal jött a hír, hogy őrizetbe vették.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában