Aktuális

Egyetemi szinten tanítják a maszturbálást

Bors

Létrehozva: 2015.10.06.

Az egyik sheffieldi felsőoktatási intézmény szokatlan kiegészítő kurzust indított.

A cím nem elírás, a Sheffield egyetemen angol irodalom szakán ugyanis a Maszturbálás művészete néven indítottak egy kurzust, írja a The Tab nevű egyetemi lap. A féléves kiegészítő előadássorozat nem azért indult, mert a fiatalok rosszul csinálják, hanem azért, hogy az önkielégítés magasabb szintjeit is megértsék. Ezt sem mi mondtuk, hanem az egyetem illetékesei.

A kurzus során több vonatkozó könyvet elemeznek ki a diákokkal együtt.

– Walt Whitman, Rob Halpern és Jane Austen műveit elemezzük, abból az aspektusból, amit az önkielégítés szempontjából jelentenek. Megvitatjuk, hogy a lírikus költészet és a maszturbálás milyen viszonyban áll egymással. Az egyik dolog egyáltalán nem áll távol a másiktól. – idézi a lap Dr. Fabienne Collignont, a kurzus egyik oktatóját.

A diákok persze kissé kétkedve fogadják a bizarr óra hírét.

– Nem tudom elképzelni, milyen explicit lehet maga az óra, ha már a címe is a f*szverésről és a tárcsázásról szól. Reméljük nem lesz gyakorlati oktatás vagy gyakorlatban bemutatandó házi feladat. – nyilatkozta Laura Bell.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084507_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086469_auto_resized.jpg
travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"