Celeb

Szívbetegséggel küzd a dögös szőke énekesnő

Bors

Létrehozva: 2015.10.06.

Ellie Goulding az orvosai szerint is az életével játszik, amiért szívbetegséget nem veszi komolyan.

Ellie Goulding napjaink egyik legsikeresebb énekesnője, slágereit világszerte milliók imádják, ám a brit lánynál tavaly szívproblémát diagnosztizáltak, amivel eddig nem is igazán foglalkozott. Mostanra azonban az állapota egyre rosszabb lett, ami miatt már a rendszeres testedzésről is le kellett mondania.

– Kiderült, hogy van ez a kis szívproblémám, amivel évek óta küszködök a turnéim során. Bár nem érzem kifejezetten rosszzul magam, de most már ki kell vizsgáltatnom rendesen, mert lehet, hogy az életemmel játszom. – idézi a Daily Star Gouldingot.

Az énekesnőt orvosai a minden napi konditeremlátogatástól már eltiltották, és a menedzsmentje is azt tanácsolja neki, mihamarabb térjen vissza Angliába, hogy egy alapos kivizsgáláson kiderüljön, mit lehet kezdeni állapotával. Goulding nemrégiben egy ausztrál lapnak adott interjújában elmondta, hogy valódi fitneszfanatikus és el sem tudja képzelni életét a mindennapos futóedzések, jóga, valamint a szigorú, de egészséges ételeken alapuló diétája nélkül.

– A futás az alapja minden edzésemnek a jógát kivéve. A futás számomra olyan mint a menekülés, ha valamilyen oknál kifolyólag nem futhatok, nem hiszem, hogy el tudnám viselni. – mondta egy korábbi interjújában. Most úgy fest, hogy kénytelen lesz hozzászokni az új életéhez egészsége érdekében.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145086_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579017
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában