Agyhártyagyulladás végzett a magyar sztárfotóssal

agyhártyagyulladás
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 05. 12:00
Telek Balázs fotóművész tragikus hirtelenséggel hunyt el nemrég. Most családja javára szerveznek gyűjtést.
Bors

Telek Balázs a kortárs fotóművészek emblematikus figurája volt. Kimagasló tehetségét jelzi, hogy alig harmincévesen már megkapta a szakma legnagyobb elismerését, a Balogh Rudolf-díjat. Hivatásánál csak egy nagyobb szerelme volt, a családja. Feleségével, Ildikóval három kisgyermeket neveltek.

– Imádta a családját, ezért is jutott eszembe a gyász perceiben, hogy valahogy segítenem kell Ildinek, mert biztos jólesne neki – mondja Szabó Ivett fotós, aki Facebook-oldalán gyűjtést szervezett az apa nélkül maradt családnak.

– Reggel kiraktam az oldalamra, hogy aki tud, segítsen, az sem baj, ha csak pár forinttal, és legnagyobb döbbenetemre, pár óra alatt háromszáz- ezer forint gyűlt össze. Remélem, itt nem áll meg a dolog, és még több felajánlás érkezik – tette hozzá Ivett.

A Bors információja szerint a 41 éves Telek Balázs augusztusban, agyhártyagyulladással került kórházba, majd egy vírusfertőzést is kapott, amit már nem tudott legyőzni a szervezete.

A kísérletező képeiről és a lyukkamerával készített fotóiról ismert művész szívügye volt az úgynevezett: FotóFalu, ahol a tanítványok a szakma legnagyobb mestereitől leshették el a fotózás rejtelmeit. Telek Balázs képeiből legutóbb a Tornay Galériában volt kiállítás.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.