Aktuális

Évekig tettetett kómát, hogy megússza a börtönt

Sz. S.

Létrehozva: 2015.10.04.

18 milliót csapolt le a szomszéd bankszámlájáról az a csaló, aki kamukómával próbálta megúszni a börtönt - de persze végül lebukott.

Csalással, megtévesztéssel összesen 41 570 fontot, azaz 18 millió forintot emelt el idős szomszédja megtakarításaiból a walesi Alan Knight. A 48 éves swanseai férfi turpisságára fény derült, ezért 2011-ben elkapták.

Azonban Knight tárgyalása éveken át húzódott: 34 éves feleségével, Helennel ugyanis kiötlötték, hogy a férfi súlyos nyaksérülést mímel, így cselezve ki a törvényt. A nyakmerevítővel két évet állítólagos mesterséges kómában kórházban is eltöltő Knight azonban nem számolt azzal, hogy a rendőrség a nyomában van. Amikor éppen nem volt nyakbaja, olyan helyeken is készítettek róla felvételt, amikor a nejével a tengerparton sétálgat vagy a Tescóban vásárolgat, és látszik, hogy kutya baja.

Ezeket a bizonyítékokat most előterjesztették a rendőrök, és az eredetileg csalás miatt 4 és fél év börtönre ítélt walesi férfi a mesterséges kóma eljátszásáért további 14 hónapig rács mögött marad. S mivel Helen is átverte a törvényt, őt szintén börtönbüntetéssel sújtották, tíz hónapra kasznizzák be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142079_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139243_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713462015
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713462015
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja