Celeb

Baby Gabi megtalálta élete szerelmét - interjú

Fái

Létrehozva: 2015.10.04.

A szép, szexi, különleges hangú lánnyal először 1996-ban, a Baby Sisters nevű zenekarban találkoztunk. Azóta eltelt majd’ húsz év, és most újra egy ország láthatja a Sztárban Sztár című produkcióban. Most is vonzó, a különbség csak annyi, hogy már asszony.

Általában tudják az emberek, hogy férjhez ment vagy csak kevesen?

Már sokan tudják. Az esküvőmet – két éve, augusztus 24-én volt – megírtam a Facebookon. De előtte valóban nem beszéltem a magánéletemről, mert a férjem civil, és kérte, hogy ne kelljen szerepelnie.

Hogyan találkoztak?

Egy rendezvényt szerveztem, vele kellett tárgyalnom, és már ott elkezdődött valami… Nevettek is rajtam a kollégák, kérdezték, hogy mi van velem, máskor sokkal higgadtabb vagyok. Nem tehettem róla, nagyon jóképű férfi, megakadt rajta a szemem. De semmi több. Munka közben nem foglalkozunk ilyesmivel. A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség húszéves gálaműsorát szerveztük több városban, sok fellépővel. Többhónapos munka volt, mi intéztünk – a színpadtól kezdve, az önkénteseken át a fellépőkig – mindent. Az egyik helyszínen ismertem a meg a férjemet.

Egészen pontosan hogy történt?

Természetesen nem történt semmi olyan… Lement a műsor, és mi tulajdonképpen csak megismerkedtünk, jóban lettünk. Nem álltam készen egy komoly kapcsolatra. Van ilyen. Éreztük, hogy van valami köztünk, de akkor éppen nem tudtam továbblépni. Szerintem ez előfordul, normális egy nő életében.

Jó, jó, de mégis csak összejöttek. Mi történt utána?

Tulajdonképpen már akkor, ott az elején megbeszéltük, hogy mi együtt fogjuk leélni az életünket. Mindenki tette a dolgát, élte az életét, és én túltettem magam bizonyos dolgokon. Tartottuk a kapcsolatot, egy-egy alkalommal három-négy órát beszéltünk telefonon. Eltelt nem egészen egy év, aztán újra találkoztunk.

Az volt az első randi. Hogy sikerült?

Véletlenül futottunk össze, de annyira természetes volt, hogy egy nappal később össze is költöztünk.

Ez nem szokványos ügymenet…

Tudtuk, éreztük, hogy nem kell túlvariálni. Minek? Felnőtt emberek vagyunk, belecsaptunk a közepébe. Már az elején tudtuk, éreztük, hogy ez lesz a vége.

Romantikus regénybe illő történet, de együtt élni valakivel, az már kicsit sem az. Könnyű volt összeszokni?

Abszolút! Az első pillanattól kezdve minden simán ment. Másfél éve voltunk együtt, amikor karácsonykor megkérte a kezem.

Erről szívesen ismernénk meg részleteket.

Simliskedett, és azt kérte, hogy semmiképpen se nézzek be a mélyhűtőbe. Kiderült, hogy ott voltak lefagyasztva a rózsaszirmok. Készített nekem egy hajót, amely tele volt szirmokkal és abban volt a gyűrű egy szép tartóban. Annyi volt beleírva: „Mondj igent!”. Igent mondtam.

Hogyan jellemezné a kapcsolatukat?

Romantikus, mesébe illő, megtaláltam benne a másik felem. Pont róla álmodtam! Folyamatosan mellettem áll, támogat, és csak azt az egyet kérte, hogy neki ne kelljen a nyilvánosság előtt szerepelnie. Ezt tiszteletben is tartom. Egyébként sem szeretem kiteregetni a magánéletemet. A Sztárban sztár stúdiójában sem lehet majd lefotózni, ő otthon izgul értem, egy gyönyörű elektromos kandalló előtt. Ez volt az első, amit közösen vettünk a lakásunkba. Ha bekapcsoljuk, mindig az jut eszembe, hogy ez a szerelmünk lángja.

Milyen közös terveik vannak?

Mint a legtöbb házaspár, akik szerelemben élnek, mi is azt tervezzük, hogy gyerekeink lesznek. Jön, amikor jön, nem követem el azt a hibát, hogy
halogatok, mert most ez vagy az közbejött. Nem. Majd odafent eldönti a pici lélek, hogy mikor szeretne érkezni, és akkor érkezik. Ez nem betegség, ettől nem megy el a hangom, maximum kerekebb leszek.

Mit szólt ahhoz, hogy imádja a közönség a Sztárban sztár műsorban? Azt mondják, ön lesz a nagy visszatérő, mint az előző évadban Hevesi Tamás.

Nagyon sokat készültem az első adásra. Szerettem volna meglepni, lenyűgözni az embereket, hogy felrobbanjon a színpad. Sokan nem, de én tudom, mire vagyok képes. A visszajelzésekből rengeteg energiát merítettem, ez még jobban megerősít. Óriási köszönet mindenkinek, aki mellettem állt. Ígérem, ugyanilyen intenzitással fogom folytatni. Várom, hogy férfibőrbe bújhassak, mert ízig-vérig nő vagyok, és így még messzebb kerülök a komfortzónámtól.

Tényleg nagyszerűen néz ki.

Nem vagyok modellalkat, de nem is ruhákat kell bemutatnom. Nőies vagyok, van mit fogni rajtam. Most jól érzem magam a bőrömben. Volt, hogy nem, de most jó. A férjem így szeret.

Mi kell a boldogsághoz?

Jó férj, jó párkapcsolat. Olyan társ kell, aki elfogad. Akkor tudsz kiteljesedni, ha megvan a háttér, van kire támaszkodni. A másik a család és az őszinte, igaz barátok. Ha ők vannak, akkor már kerek az élet. De a legfontosabb talán az, hogy magadat el tudd fogadni. Akkor vagy boldog, akkor sugárzol kifelé. Ha így látnak, akkor el is fogadnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt