Amikor még Lagzi Lajcsi azt hitte, ő a király

Arról, hogy milyen reakciók kísérték hirtelen megtollasodását, és azt, hogy az egykori utcazenészből milliomos lett.

„Valóban volt egy olyan időszak, amikor azt gondoltam, fontos, hogy sofőrrel járjak, aki egy meglehetősen hosszú autót vezetett, volt egyfajta kivagyiság bennem, és én ezt egyáltalán nem szégyellem.”

Gyermekeit is arra tanította, hogy a lehető legtöbbet takarékoskodjanak.

„Nagyon fontos, hogy környezettudatosságra és takarékosságra neveljem őket, például soha ne égessék feleslegesen a villanyt, csavarják le a ra­diátort olyan helyiségben, ahol nem tartózkodnak.”

Ugyanakkor ő is bedőlt egy fényevő szektának, azon belül is egy Shine nevű vezetőnek, aki rábeszélte, hogy ne vegyen magához szilárd táplálékot. Lajcsi ezért még pénzt is adott.

„Egy szélhámos volt, akinek bedőltem, de inkább ajándékokról volt szó, mint fizetségről. De tény, nagyon jól elmagyarázta a fényevést, a fotoszintetizálást, jó duma volt, hogy csak mérget viszünk be a szervezetünkbe.”

Arról, hogy ha csak teheti, megadja a módját még egy délutáni teának is.

„Szeretek magasan pozícionált helyekre beülni.”

Bár mindenhol azt hangoztatta, hogy a bevételeinek legnagyobb részét befektette, azért azt is elárulta, hogy nem játszik biztonsági játékot.

„Egy bátor vállalkozó vagyok, aki szeret kockáztatni.”

Az irigyeivel, sőt a többi emberrel sem sokat foglalkozott, mindig a saját útját járta.

„Sosem érdekelt mit csinálnak mások. Az ő életük. Keseregjenek csak!”

Hol lefogyott, hol meghízott, amikor túlsúlyos volt, inkább hallgatott, amikor lefogyott, akkor büszkélkedett teljesítményével.

„Miről kellene beszélnem? Hogy kövér vagyok?”

Persze nem szép dolog mondatokat a szövegkörnyezetükből kiragadni, de ez, annak fényében, hogy a felesége betegen is a rácsok mögé került egy időre, legalábbis érdekesen hangzik a szájából.

„Nem tudom, hogy jó férj vagyok-e. Szeretnék az lenni.”

Egy gondolatfolyama arról, amikor még a 80-as évek végén, 90-es évek elején a közszolgálati tévénél házalt a Dáridó műsorának ötletével.

„Nem rúgtak ki egyből, az ötlet tetszett a Hankissnak, az intendánsoknak, de mire odajutott a dolog, hogy elkezdhessük az egészet, megváltozott a leosztás, azoknál a véleményem szerint korrupt osztályoknál kötöttem ki, ahol csak azt nézték, hány százalék megy zsebbe. Mivel ebben nem vettem részt, műsor sem lett.”

Lajcsi mottójával zárjuk összeállításunkat.

„Az én mottóm az, hogy nem kell felépíteni a hangulatot, hanem rögtön úgy kell kezdeni, hogy buli legyen.”

(Lajcsi szavait egy korábban megjelent Bors-cikkből, Sándor Andrásnak adott mélyinterjúból, Szily Nórával való beszélgetéséből és Legát Tibor Magyar Narancsban megjelent riportjából ragadtuk ki.)