Celeb

Életveszélyben voltak Lagzi Lajcsi lakói

Bors

Létrehozva: 2015.10.02.

Az előzetesben ülő Galambos házaspár nehezen viseli, hogy a gyermekeikről alig van hírük.

 

Talán a nagyi segít

A Bors most azt is megtudta, a hatóságok egy újabb akadályt gördítettek Lajcsiék útjába.
– A család kérvényezte, hogy Lajcsi testvére és a gyermekeik bébiszittere kapcsolattartó lehessen, a hatóságok azonban elutasították ezt, e hír pedig lesújtotta az egész családot. Most megpróbálják a nagymama kérvényét elindítani, hátha vele kapcsolatban sikerrel járnak. Azt sem értik, miért kell előzetesben lenniük, ehhez képest egy újabb, túlzó büntetésnek érzik, hogy a rokonaikat is elzárják tőlük – mondta a Borsnak a családhoz közeli forrásunk.

Rossz apa volt?

Mára az is kiderült, hogy Lajcsi sokáig rossz apának tartotta magát, mert karrierje csúcsán keveset lehetett a gyermekeivel. Alig egy éve a Frizbi felvételén ezzel is magyarázta azt, hogy vidéken, egy impozáns birtokon kezdtek új életet.

– Azért költöztünk vidékre, hogy többet tudjunk együtt lenni, és ezért költöztettem az irodámat Tatára. Tehát életmódot változtattam. Boginak tíz évvel ezelőtt megígértem – amikor véglegesen lementünk –, hogy ott fogunk élni – mondta Hajdú Péternek, majd azt is elismerte, gyermekei élete nem mindennapi. – Különleges életet élnek a gyerekek. Nagyon jó körülmények közt, de mégis egy elzárt világban élünk – mondta, majd elmesélte, mezőgazdasággal, halgazdasággal foglalkoznak, így gyermekeiknek lehetőségük van a saját tavukon is vitorlázni, nem csak a Balatonon.

Pszichológus kell

Gyékény Nóra pszichológus szerint fontos, hogy őszintén beavassák a gyerekeket.
– Tizenéves gyermekekről beszélünk. Azonnal szakemberhez kellene őket vinni, hogy feldolgozzák a helyzetet, amiről valószínűleg semmit sem tudnak. A támadásokról és iskolai pusmogásokról nem is beszélve. Azt javasolnám, hogy pár hétig ne menjenek iskolába, intézményt pedig ne váltsanak, a megszokott közegben könnyebb elfogadtatni, hogy legyenek megértőek.

Buherált vezetékek

Időközben a lopás és vesztegetés ügyében is megdöbbentő hírek érkeztek: a Lajcsi nevével fémjelzett tatai Boglárka Lakóparkban a szakemberek megállapították, több lakásba is úgy kötötték be a gázvezetéket, hogy a lakók életveszélyben voltak.

„Kedden a munkatársaink a Fejér Megyei Rendőrkapitányság munkatársaival együttműködve ellenőrzést végeztek Tatán a Boglárka Lakóparkban. (…) A közvetlen vagyon és életveszély miatt a szolgáltatást fel kellett függeszteni” – írta a Bors kérdésére a GDF SUEZ gáz.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713474016
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713474016
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713474016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713474016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók