Törőcsik Mari: Csak itt állok, mégis tapsolnak

A Színház- és Filmművészeti Egyetem fennállásának 150. évfordulójára rendezett gálán a Kossuth-díjas nemzet színésze volt az első fellépő. A légzőszervi problémákkal küszködő Törőcsik Mari nemrég jött ki a kórházból, ahol a vizsgálatok mellett infúzió kúrán is átesett. Két fiatal kollégája kézen fogva vezette be a színpadra. Ifjabb Vidnyánszky Attila és Kiss Andrea a Nemzeti Színház Körhinta című előadásában játsszák Soós Imre és Törőcsik egykori szerepét. Mari csak mosolygott, és már ezért vastapsot kapott.

– Butaság volt meghívni, nem tudok fellépni, én majd csak a végén meghajolok – mondta huncut mosollyal, és az egész színház vele nevetett. Hátrébb lépett, a két fiatal színész pedig elkezdte énekelni a Körhinta legismertebb betétdalát. A színésznő nem bírta sokáig, a második strófánál már velük dalolta a népdalt. ”Hosszú útról visszatérni nem lehet, a szerelmet eltiltani nem lehet”, azt pedig hogy”Árvább vagyok a lehulló levélnél” – már egyedül énekelte. A nézőtéren mindenki meghatódott, ahogy a másik teremben készülődő színészkollégák, közöttük Hernádi Judit, Kern András, Gáspár Sándor, Lukács Sándor is, akik a kivetítőkön figyelték a produkciót.

– Életem egyik legnagyobb sikere volt a Körhinta – mesélte Törőcsik Mari. – A bemutató után elvittek fellépni, ahol óriási taps fogadott, verset mondtam, és belesültem. Amikor meghajoltam három tenyér csattant csak, nem bocsátották meg, hogy hibáztam. Most csak itt állok, mégis tapsolnak.

A művésznő arról is beszélt, hogy továbbra is fellép, de nem mindenben.

– Az orvosaim javaslatára nem vállaltam Az öreg és a tenger című darabot, aminek novemberben lesz a premierje, de Ibsen: Brandjában továbbra is játszom.

Azzal lassan elindult, és csillogó szemmel boldogan szállt be az autójába a sofőr mellé, és még sokáig integetett.