Celeb

Király Viktor a testvéreivel együtt képzeli a jövőt

Sz. B.

Létrehozva: 2015.10.01.

A zsűri és a közönség kedvence lett Király Viktor az amerikai Voice-ban. A világ­sztárok mindegyike a saját csapatába csábította őt.

A magyar Megasztár győztesét Király Linda nevezte be a legnépszerűbb tengerentúli tehetségkutatóba, ő pedig nem hozott szégyent nôvére fejére. Viktort nemcsak hogy mind a négy zsűritag, Adam Levine, Pharrell Williams, Gwen Stefani és Blake Shelton továbbjuttatta, hanem szó szerint harcoltak is érte. Mindegyikük azt akarta, hogy őt válassza mesterének.

– Elmondták, hogy ilyen még nem fordult elő, Adam tizenöt percen keresztül dicsért, ezért választottam végül őt. Magamban először Pharrell mellett tettem le a voksomat, mert a legjobb zeneszerző-producernek gondolom, de Adamen annyira láttam, szeretne velem dolgozni, hogy végül mellette döntöttem – mondta el a Borsnak Viktor, aki kérdésünkre elárulta, nem tud még a jövőre koncentrálni, egyelőre csak arra képes összpontosítani, hogy a következő fordulót is túlélje.

Ezt mondták róla

Adam Levine: Pókerarcom van, de totálisan a rajongód lettem. Igazi, eredeti tehetség vagy. Már most megmondhatom neked, hogy megnyerheted ezt az egész versenyt. Ebben százszázalékosan biztos vagyok.
Gwen Stefani: Hihetetlenül csodás a hangod, nagyon sokszínű.
Pharrel Williams: Nem csak a hangod tökéletes, de a személyiséged is jelen volt a dalban.
Blake Shelton: A Voice győztese Viktor. 

Az eddig látottak alapján Viktornak talán nincs sok izgulnivalója, a Maroon5 frontemberével az élen a zsűritagok agyba-főbe dicsérték, ráadásul a műsor hivatalos zenemegosztó csatornájára legutóbb feltöltött videók közül a magyar énekesre kattintottak a legtöbben. Viktor mérhetetlenül hálás a családjának, és a sikerében velük szeretne osztozni.

– Linda nélkül nem is lennék most ott, ahol. Ő nevezett be, és rengeteget tud nekem segíteni, ő ugyanis tapasztaltan mozog már az amerikai zenei világban, hiszen az Universallal volt már szerződése. Sokan nem is tudják, de én rendszeresen járok New Yorkba fellépni, és szeretek a testvéreimmel zenélni. Ezt a jövőben is így tervezem – mondta el Viktor, majd bevallotta, neki is van dédelgetett álma.

– Zeneszerző vagyok, lehet, hogy csak nyolcvanéves koromra sikerül, de nagyon szeretnék egy Grammy-díjat nyerni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt