Aktuális

50-szer rontotta meg diákját a dögös tanársegéd

Bors

Létrehozva: 2015.09.29.

A fiatal nő bizarr, szerelmi viszonyt folytatott diákjával, és még azzal is megzsarolta, hogy teherbe esett tőle.

Életre szóló, elsősorban lelki sérüléseket szenvedett az a brit diák, akivel iskolájának egyik tanársegéde ötven alkalommal szexelt, és a „viszonyuk” végén már azzal zsarolta, hogy teherbe esett tőle. A brit Sun napilapnak a 15 éves fiú, nevét és arcát nem vállalva beszélt a viszonyról.

– Matekot és angolt tanított nekem, de az első különórák után a Facebookon is elkezdtünk beszélgetni. Sokat beszéltünk telefonon is, rengeteg üzenetet váltottunk, és egyre inkább olyan volt az egész, mint egy párkapcsolat. Hétvégente is hívott, hogy menjek át hozzá. Aztán még komolyabb lett a dolog, és a lánya már elkezdett apunak szólítani, amire csak azt tudtam mondani: nem vagyok az apukád, csak az anyukád egyik barátja. Az ötödik hónap végén már azzal zsarolt, hogy terhes és a gyerekét nekem kell vele együtt felnevelnem. – idézi a Sun a fiút.


A fiú a viszonyát először a bátyjának, majd az édesanyjának vallotta be, ezután Berriman utolérte a törvény is: két év felfüggesztett börtönt kapott és 250 óra közmunkát is el kellett végeznie. Tinédzser szerelmétől pedig eltiltották. Az iskolája, az oldhami Abraham Moss Community School is kirúgta, és az igazgató azzal védekezett, hogy ezek után még jobban oda fognak figyelni a tanár-diák viszonyokra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088432_auto_resized.png
origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086826_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Drogos, be van állva, mint a gerely: egymást szidják a baloldali képviselők Ferencvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089729_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dibusz vagy Gulácsi? – „Hazudik, aki azt mondja, nem drukkol a másik hibájának”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska