Gyönyörű nyíregyházi lány lehet Bud Spencer rokona. A Bors néhány hete Rómában látogatta meg a világsztárt, akinek otthonában megismerhettük unokáját, Alessandrót. A fiatalember egy kedélyes kávézás alkalmával büszkén mesélte, ő bizony magyar lányt szeret, ám akkor a bimbózó kapcsolatról még nem akart részleteket elárulni. Most mindketten úgy érezték, végre vállalhatják érzéseiket, így Vass Vivien a Borsnak felidézte azt is, hogyan került a világsztár családjának a közelébe.
– Tizenhat éves korom óta modellként járom a világot, két hónappal ezelőtt éppen Kínában dolgoztam, ahol egy szórakozóhelyen odalépett hozzám Alessandro. Annak nagyon örültem, hogy olasz, mert én is olaszul tanulok. Többször összefutottunk kint, majd mielőtt végleg elutazott, elárulta, ő Bud Spencer unokája – mosolygott a lány.
A pszichológia szakos hallgató és a saját óramárkával rendelkező Alessandro kapcsolata nem szakadt meg. A telefonhívásokat újabb találkozók követték.
– Alessandro nagyon hasonlít a nagyapjára, és ízig-vérig olasz – mondta Vivien. – A nagyapjával még nem találkoztam, de telefonon már beszéltem vele, mesélte, hogy többször is járt Magyarországon. Gyerekként a filmjein nőttem fel. Alessandro is mindig nagyon pozitívan beszél a nagyapjáról, nagyon kötődik hozzá. Számukra rendkívül fontos a család.
– Nagyon tisztelem őt én is, hiszen kemény munkával érte el mindazt, amit megteremtett. Pozitív példa azért is, mert ötvenöt éve van együtt a feleségével, azaz megbízható és hűséges. Alessandro pedig hasonlóan él: tanul, dolgozik keményen, és egy picit sem támaszkodik nagyapja sikereire. Rendkívül szerény is. Márpedig ha ő is olyan értékeket képvisel egy kapcsolatban, amilyeneket a nagyapja, akkor szerintem hosszú távú kapcsolat lehet köztünk is – mosolygott a gyönyörű modell.
A tervek szerint Bud Spencer unokája rövidesen Magyarországra érkezik, hogy megismerje ő is hazánkat, és nem utolsósorban szerelme szeretteit is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.