Verebest megváltoztatta a negyedik felesége

Verebes István
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 21. 11:00
Becsületes ember lett Verebes István, miután negyedszer is megnősült.
Bors

Minderről a József Attila Színházban beszélt, ahol Pikali Gerdával és Rékasi Károllyal beszélgetett, a Boldogság című darab kapcsán, melynek ő a rendezője.

A próbák november indulnak és két kapcsolatában megsérült emberről szól, akik végül mernek váltani, és belevágni egy új kapcsolatba. Pont úgy, ahogy Gerda és Károly is tette a válás után.

– Megijedtem, mikor azt mondtátok, rólatok szól a darab. Ezek rettenetes szemétségeket követnek el egymás ellen – mondta Verebes a színészpárnak, amire Rékasi azonnal reagált. – Milyen keveset is tudsz rólunk!

A hatvanhét éves rendezőt lenyűgözte a vígjáték, nosztal-giázni kezdett, és bevallotta, ő sem volt mindig jófiú.

– Amikor fiatal voltam, rettenetes szemétségeket követtem el én is. Aztán húsz évvel ezelőtt ismét megnősültem, és nagyon becsületes, bigott ember lettem – mesélte.

– Hiszek a véletlen törvényszerűségeiben. Elszerződtem Nyíregyházára. Nem azért kellett odamennem, hogy jó színházat csináljak, hanem, hogy megismerjem a feleségemet – aki egyébként a beosztottam volt –, és megszülessen a harmadik gyerekem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.