Celeb

Expárja lopásért jelentette fel Szorcsik H. Vikit

GYLF

Létrehozva: 2015.09.15.

A férfi állítja, a színésznő elemelte közös gyerekeik ruháit.

A háború szó jellemzi azt az állapotot a legjobban, ami a Jóban Rosszban című sorozatból megismert Szocsik H. Viki és gyermekei édesapja között folyik. Az elmúlt hétvége is jó néhány fordulatot hozott a gyermekelhelyezési ügyben.

Azzal kezdődött, hogy pénteken délután riporterek, fotósok és testőr kíséretében érkezett meg Szorcsik H. Viki a gyermekeihez, hogy viszontlássa őket. Andriska és Zara apukája korábban a Borsnak örömmel újságolta, gyermekeinek anyja végre hajlandóságot mutatott arra, hogy meglátogassa a piciket. Aztán az édesapa azt mondta, hogy a jelek szerint inkább az újságcikkek érdekében, mintsem őszinte anyai szándékból kért időpontot tőlük Viki. A rendőrségnek azonban este is akadt dolga a látogatás miatt.

– Miután Viki és kísérete távozott, a gyermekeimmel elmentem vásárolni és játszóházba. Miután hazaértünk és lefürdettem őket, azt vettem észre, hogy valaki ismét az otthonunkban járt és ismét elvitte a gyerekek ruháit. Néhány hete ugyanez történt, akkor Viki beismerte, hogy ő volt a „tettes”. Kétszázezer forintért vásároltam mindenből újat. Úgy tűnik, me­gint ez vár rám. Mindenesetre a rendőrségen bejelentést tettem – magyarázta az édesapa, aki hozzátette: péntek óta a gyermekek anyja egyelőre nem jelentkezett, hogy hogy vannak a gyerekek, és mikor láthatná őket.

– Augusztus eleje óta hetekig nem kereste őket. Majd egyszerűen csak nem jött hozzájuk, hiába ígérte – mondta András, aki korábban cáfolta a Borsnak, hogy megverte Vikit. Természetesen megpróbáltuk elérni Szorcsik H. Vikit is, hogy megkérdezzük, mit szól a fejleményekhez, de ő nem kívánt nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”