Celeb

Nádai Anikó napokig sokkban volt a szülés után

kbv

Létrehozva: 2015.09.12.

Nehezen dolgozta fel a szülés léményét, azon gondolkozott, egyáltalán mi is történt vele.

Bár babája még csak háromhetes, Nádai Anikó már majdnem olyan csinos, mint a szülés előtt. A kismama azt mondja, még hat kiló plusz van rajta, a súlyfelesleg azonban fel sem tűnik az alakján.

Anikó múlt héten már egy rendezvényen, az RTL Klub 18. születésnapi partiján is megjelent, ahol fülig érő szájjal mesélt kisbabájáról.

Arcáról szinte földöntúli boldogság sugárzott, le sem tagadhatná, hogy édesanya, ami igen jól is áll neki. És azt sem hallgatja el, a szülés bizony nem csak csupa rózsaszín köd és boldogság, mint ahogy arról a nők általában mesélni szoktak.

– Szerencsés vagyok, mert mintaterhességem volt mintaszüléssel, komplikációktól mentesen, ma pedig egy mintagyereket tarthatok a kezemben. Patrik nagyon jó baba. Viszont a szülés az valami földöntúli fáj­dalom. Minden elismerésem azoknak a nőknek, akik természetes úton szülnek – kezdte Anikó, majd részletesebben is kifejtette, mit élt át az alatt az öt óra alatt, amíg a majdnem 4 kilós kisfiú a világra jött.

– Nem kértem érzéstelenítést, szerettem volna megélni ezt a dolgot, úgy éreztem, szükségem van ehhez arra, hogy anyává váljak. Viszont a szülés annyira kiszolgáltatott helyzet. Onnantól, hogy elkezdtek jönni a fájások, azt éreztem, bármi történik, ezt már végig kell csinálnom. Egy idő után már csak sodródsz az árral, és hagyod, hogy történjenek a dolgok – folytatta Anikó, aki szinte sokkot kapott.

– A szülés után napokig fel sem tudtam dolgozni, hogy van egy fiam. Napokon át azon gondolkodtam, hogy mi történt velem – mondta a sorozatsztár, akinek az volt az első gondolata a szülés után, hogy Patriknak bizony nem lesz testvére, persze ahogy múlik az idő, a baba mosolya egyre inkább elhomályosítja a negatív emlékeket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713437416
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713437416
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713437416
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713437416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar