Sport

Jövő héten tárgyalják Kucsera kokainvétségét

Bors

Létrehozva: 2015.09.09.

Jövő kedden első fokon tárgyalja a doppingbizottság Kucsera Gábor kajakos ügyét, akinek július 18-án elkövetett kokainvétségéért kell felelnie.

A 43/2011-es (III. 23.) számú kormányrendelet intézkedik arról, hogy versenyidőszakban elkövetett doppingvétségért minimum két-, legfeljebb négyéves eltiltás szabható ki. Ez ügyben vonják felelősségre jövő kedden Kucserát, akit július 18-án a Magyar Antidopping Csoport a szolnoki vb-válogató előtt megbuktatott.
A rendelkezések értelmében ha az A és B minta pozitív, megalakul a háromtagú doppingbizottság, amelyben a kajak-kenu szövetség, a MACS és a MOB képviselője kap helyet, míg az EMMI reprezentánsa tanácskozási joggal vesz részt.

Mindeközben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság is vizsgálódik. Hangsúlyozandó, 2013. július elseje után alapvetően szigorodott a törvény, amennyiben már nem csak a kábítószer-fogyasztás, de a kokain birtoklása is bűntett. Amennyiben Kucsera vállalta az úgynevezett elterelést, ami azt jelenti, hogy rendszeresen meg kell jelennie egy olyan szakembernél, aki a kábítószerfogyasztásról igyekszik őt lebeszélni, akkor aligha kell két évre börtönbe vonulnia, máskülönben ennyi lehet a büntetési tétele.

Ami a sportfegyelmijét illeti: a válogatottkeret-tagságát megszüntették, miután megbukott, ráadásul a MOB megvonta tőle a havi Gerevich-apanázst, mi több, vétsége okán klubja, a Vasas is kötelezett arra, hogy a munkaszerződését és így havi fizetése folyósítását megszüntesse ügye végleges tisztázásáig.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138277_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713417910
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136897_auto_resized.jpg
ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713417910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713417910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713417910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713417910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget