Aktuális

Durva: lyukat fúrtak a Kennedy-lány agyába

Bors

Létrehozva: 2015.09.04.

Két könyv is megjelent a közelmúltban a Kennedy család egyik legsötétebb titkáról, Rosemary Kennedy tragikus életéről. 

Az állítólag születése óta mentálisan elmaradott lányt rejtegették a szülei, Joseph és Rose Kennedy. Amikor megindult a szülés, a kirendelt nővér azt mondta a Kennedy anyukának, zárja össze szorosan a lábát, és várják meg az orvost, aki két óra múlva érkezett meg. Feltehetően oxigénhiány miatt sérült meg a kislány agya. Ahogy cseperedett, szülei számára nyilvánvaló lett, hogy nincs minden rendben vele. Nehezen ment neki az írás, és a mozgásával is gond volt.

Tizenegy éves volt, amikor szívet tépő levelet írt az apukájának: látogassa meg többször a speciális iskolában, mert rettenetesen magányos. Amikor Rosemary 19 éves lett, Joseph az Egyesült Államok nagykövete volt Londonban, és ott is na­gyon szigorúan bánt lányával, aki kezdett egy kicsit kikereked­ni, de gyönyörű nővé vált.

Roncsolták az agyat

A lobotómiát többféle módon végezték, volt, hogy lyukat fúrtak a páciens koponyájába, máskor a könnycsatornán vagy az orrlyukon keresztül hosszú tűvel roncsolták az agy homloklebenyi részét. A brutális eljárás során elvágták az összeköttetésben álló idegszálakat. A betegek egy része belehalt a kezelésbe, sokuk személyisége megváltozott.

Attól való félelmében, hogy könnyen kihasználhatják, és így teherbe eshet – 23 éves korában, 1941-ben –, a könyörtelen édesapa lobotómiát végeztetett el rajta, ennek következtében sem be­szélni, sem járni nem tudott többé rendesen.

A beavatkozást állítólag még a feleségével sem beszélte meg, ő is csak húsz év elteltével tudta meg. Így talán az sem csak pletyka, hogy Rosemary testvérei, az Egyesült Államok 35. elnöke, John F. Kennedy és Robert, illetve a lányok sem tudtak évekig semmit nő­vérük állapotáról.

Az eltitkolt Kennedy nővér 2005 januárjában, 86 évesen hunyt el. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten