Mint a hűsítő zápor egy forró nyári délután, olyan váratlanul érkezett a szerelem ismét Czippán Anett életébe. A TV2 műsorvezetője tavaly ősszel még a válásáról és a kudarcairól beszélt, s abban reménykedett, kisfia, Olivér nem sínyli meg, hogy szülei már nem tudnak tovább együtt élni.
Ma azonban boldog, úgy érzi, végre megtalálta az igazit. Szabolcs szintén a csatornánál dolgozik, adásrendező.
– Évek óta ismerjük egymást, de csak nemrég adódtak úgy a körülmények, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, sőt mondhatom, szerelembe essünk. Mindketten sokat dolgozunk, de az, hogy együtt is, sokat segít a kapcsolatunk alakulásában – mondta fülig érő szájjal Anett.
– Boldog vagyok, egy tündéri emberrel sikerült találkoznom. Ez maga a csoda, nem gondoltam, hogy gyerekkel, egyedülálló anyaként nekem ez még megadatik – folytatta a műsorvezető, aki kisfiáról és új kapcsolatáról csak annyit mondott:
– Az életem minden területe harmonikus, végre kiegyensúlyozott vagyok.
Mint ismert, Anett nem először talált párra a TV2-ben: Rendes Zoltánnal, a csatorna egykori kreatív vezetőjével 2009-ben házasodtak össze, tavaly ősszel váltak el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.