Test és lélek

A tanyasi por óvja meg az allergiától az ott felnövő gyerekeket

Bors

Létrehozva: 2015.09.04.

A tanyán nevelkedő gyerekek védettebbek az asztmával és az allergiával szemben, ám egészen mostanáig nem sikerült megállapítani az összefüggés okát.

A tanyasi por óvja meg az ott felnövő gyerekeket az asztma és az allergia kialakulásától - állapították meg a Flandriai Biotechnológiai Intézet (VIB) és a Genti Egyetem szakemberei, akiknek eredménye jelentős előrelépést jelenthet egy asztmavakcina kifejlesztésében.

A kutatók már évekkel ezelőtt kimutatták, hogy a tanyán nevelkedő gyerekek védettebbek az asztmával és az allergiával szemben, ám egészen mostanáig nem sikerült megállapítani az összefüggés okát.

A szakemberek most egerek környezetében helyeztek el Németországból és Svájcból származó tanyasipor-kivonatot. A tesztek azt mutatták, hogy a rágcsálók teljesen immunisak voltak a háziporatka okozta allergiával szemben.

A tanyán lévő por hatására a légutak nyálkahártyája nem reagál olyan hevesen a háziporatkához hasonló allergénekre. "Ez a védőhatás egy különleges gyulladásgátló fehérjének (A20) köszönhető, amelyet a tanyán lévő porral való érintkezés hatására termel a szervezet. Amikor inaktiváljuk az A20 proteint a tüdő nyálkahártyájában, akkor a tanyasi por többé nem képes csökkenti az allergiás vagy asztmás reakciót" - mondta Hamida Hammad, a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány egyik szerzője.

Az emberek bevonásával végzett későbbi vizsgálatok azt mutatták, hogy az allergiától és asztmától szenvedő páciensek szervezetében nincs elegendő A20 fehérje, ami megmagyarázza az allergénekre adott heves reakcióikat - olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon.

"A tanulmány során mintegy kétezer, tanyán nevelkedő gyermeket is megvizsgáltunk, és azt találtuk, hogy a többségük védett a betegségekkel szemben. Akik mégsem védettek és allergiától szenvednek, azok az A20 fehérje egy génvariánsát hordozzák, ami a protein hibás működését eredményezi" - mondta Bart Lambrecht, a VIB és a Genti Egyetem szakembere.

A szakemberek most azt próbálják megállapítani, hogy a tanyán lévő por pontosan melyik aktív összetevője felelős a jótékony hatásért. Ennek kiderítése után egy asztma elleni, annak megelőzését szolgáló vakcina kifejlesztése jelentheti a következő lépést.

"Úgy sejtjük, hogy bizonyos fokig az endotoxinokban - egyes baktériumok testében található, de a testükön kívülre ki nem választott mérgező anyag - lehet a válasz" - jegyezte meg Hammad, hozzátéve, hogy több évnyi kutatásra lesz még szükség, mielőtt a páciensek kezébe adhatnák a megoldást. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147411_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624012
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy