Celeb

Mellnagyobbítás súlyosbítja Harangozó Teri betegségét

Bors

Létrehozva: 2015.09.03.

Még mindig intenzív osztályon fekszik Harangozó Teri, aki kómába esett műtétje után. De vajon milyen műtétet végeztek az énekesnőn?

Lassan két hete megy a találgatás és hivatalos magyarázat egyelőre nincs. A hetvenkét éves Teri nehézlégzéssel, mellkasi fájdalommal került kórházba, mely után azonnal felröppentek a hírek, hogy infarktust kapott. Ezt azonban a Borsban ő maga is cáfolta, amikor kórházi kezelése másnapján telefonon elértük. Valóban nem egy szív-, hanem egy tüdőbetegségekre specializálódott osztályon ápolták és információnk szerint ennek számtalan oka van.

– Teri hónapok óta gyengélkedett. A korából adódóan igen, vannak gondok a szívével, de a nagy bajt mégsem ez okozta. Az első magyar sztárok között volt, akin külföldön, még az 1970-es években mellnagyobbító műtétet végeztek. Mindenki tudott róla, csak nem volt téma. Régen nem volt ilyen fejlett a technika és más implantátumokat használtak, veszélyeseket. Nem tudom, hányszor járt orvosnál, változott néhányszor a dekoltázsa, de az utóbbi hónapokban megrepedt az implantátum. Már megvolt a kivétel időpontja, mikor rosszul lett – mesélte a Borsnak az énekesnő barátnője. – Sokszor fájt a mellkasa, a tüdejére is panaszkodott, így elkezdték kivizsgálni. Azt hiszem, minden bajának alapja a mellimplantátuma. Most alaposan körülnéztek a mellkasában, de erről többet nem mondhatok... – harapta el a mondatot.

Harangozó Teri 1977-ben a Metronom fesztiválon jelent meg először új külsejével. Szűk overalljának cipzárja az előadása alatt szétnyílt a dekoltázsán. Az énekesnőt a színpadon és egy pillanatra sem zavarta meg ez az aprócska közjáték. Büszke volt alakjára és nem akart tudomást venni arról, hogy a műtét után gyakran ágynak esett. 

Úgy tudjuk, hogy a múlt héten elvégzett operáció során a sérült implantátumot is eltávolították. A műtét óta még nem tért magához az énekesnő.  

Fonda folyton rosszul volt

Jane Fonda 1988-ban, 51 évesen vállalkozott mellnagyobbító műtétre, de az operáció után állandóan rossz közérzetre és mellkasi fájdalomra panaszkodott. A színésznő azonban türelmes volt és csupán néhány éve feküdt újra kés alá. Sharon Osborne egy reggel arra ébredt, hogy kiszakadt a szilikonja, mely a hasfalába szivárgott. Stevie Nicks 1976-ban döntött a mellimplantátum mellett, de ráment az egészsége és egyik szószólója lett a műtétet ellenzőknek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról