Aktuális

Kegyetlen bosszúsorozat áldozata lett a 23 éves nő

Bors

Létrehozva: 2015.09.03.

Egy életre eltorzult annak a nőnek az arca, akire savat locsolt expasija - és ez csak a bosszúsorozat egyik állomása volt.

A 23 éves Adele Bellis hosszú évekig szenvedett - kisebb-nagyobb megszakításokkal - egy olyan kapcsolatban, amiből csakis vesztesként jöhetett ki, ám arra még a legszörnyűbb rémálmaiban sem gondolt, milyen kegyetlen támadássorozatot indít ellene Anthony Riley a szakításuk után.

A lány 2014 tavaszán döntött úgy: kilép a kapcsolatból. Riley ekkor egy heroinfüggő férfit bízott meg azzal: egy késsel támadjon rá a lányra. A brutális akció során a férfi a pengével felmetszette Bellis száját. Ám ez csak a kezdet volt. Riley - aki már korábban maga is megverte fiatal párját - auguszusban újabb embert bérelt fel. Ekkor savat választott fegyverül, amit - mint ahogy az a bírósági tárgyaláson kiderült - korábban patkányokon tesztelt le. Bellis életét örökre megváltoztatta az a végzetes nap: a támadást félig kopaszon, súlyos arcsérülésekkel, a jobb fülét teljes egészében elvesztve élte túl. Azóta is rendszeres orvosi beavatkozásra szorul.

“Nehéz szavakba önteni a fájdalmamat, amin átmentem és átmegyek jelenleg is. Kifogytam a könnyekből” - összegezte Bellis.

Ha mindez nem lenne elég, még bosszúpornó-oldalakra is kikerült a fiatal nő fotója.

Riley-t és társait a héten bűnösnek találták minden vádpontban. Az, hogy mekkora büntetést szab ki rájuk az ispwich-i bíróság, a jövő hónapban derül ki.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595212
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595212
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól