Celeb

Munkába menekül Szacsvay László

Bors

Létrehozva: 2015.09.02.

Bár felesége állapota válságos, a rendkívül lelkiismeretes színész miatt nem marad el előadás.

Családi tragédiája ellenére is színpadra áll az új évad kezdetén Szacsvay László. Mint elsőként megírtuk, felesége, Claudia a múlt héten belvárosi, negyedik emeleti lakásuk ablakából a járdára esett.

Túlélte az irtózatos zuhanást, de állapota azóta is válságos. Egyelőre nem tudni, mi történt pontosan, csak találgatni lehet, hogy baleset volt vagy kiugrott a tizenöt méteres magasságból. Az eset a szemtanúk szerint sokkolta a művészt, aki tegnapi megkeresésünkkor is hallhatóan rendkívül rossz lelkiállapotban volt.

– Köszönöm az érdeklődést, de nem szeretnék nyilatkozni – hárította el érdeklődésünket elhaló hangon.
A közmondásosan lelkiismeretes színész valószínűleg nem akarja, hogy miatta maradjon el előadás, esetleg a munkába menekül, mert a Katona József Színház egyik munkatársától megtudtuk, hogy a jelenlegi tervek szerint szeptember 13-án, vasárnap alapító színészük színpadra áll, hogy eljátssza a Mi osztályunk című darab egyik szerepét.

A hirtelen az érdeklődés középpontjába került Claudiáról egyébként még Szacsvay kollégáitól is nehéz információt szerezni, mert bár a pár házassága már negyvennégy éve tart, a pályatársak alig ismerik. A legendás szerelemből egy közös gyermekük született, akiről Szacsvay csak annyit árult el egy interjúban, hogy 41 éves férfi, és szintén imádja az állatokat.

A mű­vész a közelmúltban a Borsnak elmondta, tudja, hogy aki szerepel a tévében vagy a színpadon, az a nép számára amolyan „családtaggá” válik, a szeretteinkről pedig szeretünk tudni, ezért beszélt őszintén a prosztatadaganatáról is.

– Az ember ha valamit titkol, az egy pluszbatyu a hátára. Én mindenkinek elújságoltam a betegségem, mert most miért vegyek egy batyut, hogy még azt is cipeljem, hogy ezt titkolom. Nehéz valamit titkolni, mert előbb-utóbb úgyis észreveszik. Akkor meg minek? Olyan pluszteher, amit egy legyengült ember lelkileg és testileg nehezen visel – mondta el a Férfisors című dokumentumfilmben.

Ezért is furcsa, hogy Claudiáról nem beszél, szinte soha nem említi őt a nyilatkozataiban. Talán a feleség kérte, hogy távol maradhasson a reflektorfénytől, vagy a színész annyira szemérmes, hogy nem szívesen osztja meg magánéletét a nyilvánossággal. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”