Magyar orvoscsapat segít az ugandai szegényeken

Alig néhány hete jelentették be, hogy a Magyar–Afrika Társaság (AHU) egészségügyi központot létesít Ugandában, máris szervezik az országba tartó újabb orvosi missziót. Sorrendben ez lesz a tizenkettedik, a program viszont az első óta változatlan: a szakemberek Uganda legszegényebb régióiba viszik el szaktudásuk legjavát, hogy ezzel segítsék a helyi egészségügyet. A cél, hogy azok is hozzájussanak az orvosi ellátáshoz, akik eddig nem vagy esetleg csak nagyon felületes kezelést kaptak.

Európában a betegségek zöme könnyen kezelhető, ám az afrikai országban sok esetben a legegyszerűbb betegségek is kihívást jelentenek az orvosok számára. A problémát nem elsősorban a szakmai tudás, sokkal inkább a felszerelés, de még inkább a pénz hiánya jelenti. Éppen ezért hatalmas szükség van az ehhez hasonló humanitárius missziókra, a magyar orvosok pedig ebben élen járnak.

De milyen betegségekkel kellett szembenézniük a szakembereknek?

Kevés és rossz a víz

– Bár Afrikáról azt gondolná az ember, hogy számtalan egzotikus betegséggel találkozik, valójában ott is ugyanazok a problémák, mint nálunk, azzal a különbséggel, hogy a szegénység miatt sokkal súlyosabb formában fordulhat elő egy-egy kór – mondja dr. Kiss Krisztina háziorvos rezidens. – A legnagyobb problémát a víz hiánya, illetve annak minősége okozza: számtalan páciens fordult hozzánk gyomor- és fejfájással, ami a nem megfelelő tisztaságú folyadéknak, valamint a bevitel rendszertelenségének köszönhető. Ugyanebből a problémából ered a higiénia hiánya is, sok esetben ugyanis csak néhány naponta fürdenek meg az emberek. Éppen ezért rengeteg a bőrfertőzés, gombás fertőzés, rühesség, rovarcsípés, valamint az allergiás tünetekkel jelentkező beteg is. A legdurvább eset egy csontig hatoló fertőzés volt, amit csak nagyon nehezen tudtunk helyrehozni.

– Mindezek mellett sok olyan problémával is találkoztunk, amit az emberek életmódja okozott. Rengetegen jelentkeztek derék-, térd-, váll- vagy nyakfájással, ami annak köszönhető, hogy a helyiek kézzel mosnak. Mivel ezt nyújtott lábbal, a földig hajolva teszik, az egész csontvázrendszerüket igénybe veszik. A tömegközlekedés hiánya miatt hatalmas súlyokat kénytelenek cipelni, jórészt a fejükön, ezzel terhelve a nyakcsigolyákat – teszi hozzá Kiss Krisztina.

A szakember még április elején, a X. Orvosi Misszióval jutott ki Afrikába, és mint mondja, nagy álma teljesült azzal, hogy egy humanitárius küldetésen vehetett részt a fekete kontinensen.

Kell a védőoltás

Az orvosi misszió tagjai egy hónapon át dolgoztak a kiküldetésben, ám ez idő alatt csaknem 3000 beteget láttak el.

– Volt olyan nap, amikor 160 pácienssel foglalkoztunk, ami hatalmas mennyiség, de átlagban is megvolt a napi 100-150 ember. Reggel 9 órától este 5-6 óráig szinte megállás nélkül, folyamatosan láttuk el az eseteket. A bőrfertőzések mellett sok volt a férges, a cukorbeteg vagy a magas vérnyomással küzdő beteg, és arányaiban véve magas volt a HIV-pozitív emberek száma is. A legtöbbször azonban nem is különlegességekkel, hanem egy teljesen általános kór kifejlett stádiumával találkoztunk. Miközben a világ legtöbb országában ezekre már kapni gyógyszert, és rövid időn belül kikezelhetők, ott ennek hiányában igen súlyos esetek is előfordultak – meséli a háziorvos rezidens. Mint mondja, bár ezeknek a betegségeknek a legtöbbje alapvetően nem veszélyes, a térség fertőzései miatt nem árt az óvatosság.

– Aki Ugandába szeretne utazni, annak csak a sárgaláz elleni védőoltás a kötelező, de én úgy voltam vele, hogy legyek inkább túlbiztosítva, csak semmi baj ne legyen. Éppen ezért felvettem egyebek között a tífusz, valamint a hepatitis A és B elleni oltásokat is. Fő az elővigyázatosság – mondja a szakember.

Nem mindig volt könnyű dolgozni

A csapat arra számított, hogy sátrakban kell majd dolgoznia, így kellemes meglepetésként érte őket, hogy egy fedett épületben kaptak helyet. Ennek ellenére volt néhány probléma, amit muszáj volt leküzdeniük.

– Az épületben nem mindig volt világítás, és a folyóvíz-ellátás is többnyire akadozott. Bár az esőzéseket szárazon úsztuk meg, sötétedéskor muszáj volt befejeznünk a rendelést. Éppen ezért volt olyan beteg, aki három napon át várt arra, hogy el tudjuk látni. Bár az asszisztensek igyekeztek segíteni, hogy gyorsabb legyen a folyamat, egy idő után fizikailag sem lehetett több beteget ellátni. Az sem volt könnyű, hogy tőlünk, orvosoktól sokan csodát vártak, illetve úgy gondolták, hogy az az orvoslás, ha gyógyszert kap a beteg. Nagyon nehéz volt elmagyarázni, hogy egy tumor vagy egy autista gyerek esetében nincs olyan szer, ami hatásos lehetne – emlékszik vissza Kiss Krisztina.

Amellett, hogy az orvosi misszióval sokat segítettek az ugandai szegényeken, a kint megszerzett tapasztalatokat idehaza is kamatoztatni tudja a háziorvos rezidens. A szakember jelenleg önkéntesként segít a menekülttáborokban, hogy az út során szerzett sérüléseket, fertőzéseket minél nagyobb szakszerűséggel láthassák el.