Aktuális

Beperelik a magát megműtő Istvánt?

M. S.

Létrehozva: 2015.09.02.

Ügyvédi irodától kapott levelet az önmagát megműtő Seres István. A jogászok azt kérik, adja át a betegségét dokumentáló orvosi papírokat. A férfi szerint az őt nem ellátó kórház perre készül.

Felháborodva kereste meg szerkesztőségünket a nagyatádi Seres István, akinek szomorú történetéről júliusban írt a Bors.

Mint arról beszámoltunk: a rok­kantnyugdíjas férfi érzéstelenítés nélkül műtötte meg a lábát, mert szerinte az illetékes kórháztól csak hónapokkal ké­sőbbre kapott időpontot.

István most úgy gondolja, az egészség­ügyi intézménynek nagyon nem tetszhetett, hogy kálváriáját elmondta a médiának. A férfi szerint könnyen lehet, hogy a kórház pert készít elő ellene.

– A jelek legalábbis erre utalnak. Nemrég egy fővárosi ügyvédi irodától levelet kaptam. Ebben felszólítanak, hogy a betegségemre vonatkozó kórelőzményeket, a korábban keletkezett orvosi dokumentációt juttassam el nekik. Természetesen azonnal kikértem egy jogász ismerősöm véleményét, aki figyelmeztetett: semmilyen iratot ne adjak át. Egyrészt erre nem is kötelezhetnek, hiszen az egészségügyi állapotom a legszemélyesebb adatnak számít. Másrészt azt gondolom, ez az egész csak arra lenne jó, hogy a kórház valamiféle fogást keressen rajtam és pert indítson ellenem. Egyébként készülök erre az eshetőségre, és csak annyit ígérhetek, látványos demonstráció lesz a válaszom. Még nem tudom, pontosan milyen formában tiltakozom, lehet, hogy éhségsztrájkolok a kórház épülete előtt – magyarázta elkeseredetten István.

A férfi „önműtött” lába már gyógyul, ám természetesen továbbra is hozzáértő, kórházi kezelésre szorul. István most másik intézményt keres. 

Pokoli szenvedés

István korábban ekképp számolt be a saját maga által elvégzett operációról.

– Június elején egy ér kitágult a jobb lábamban, majd hamarosan pokoli fájdalom kezdett gyötörni. Éreztem, hogy pang a vérellátásom, a háziorvos beutalt a kórház érsebészetére. Ott azt mondták, szeptemberben menjek vissza. Attól féltem, hogy egy vérrög képződött, ami eljuthat a tüdőmbe, és ez az életembe kerülhet. Nem bírtam tovább a fájdalmat, elhatároztam, hogy megműtöm magam. Jóddal, borotvaszesszel sterilizáltam egy szikét, fertőtlenítettem a lábamat is, amit elszorítottam combtőnél és térdnél, ha túl nagy lenne a vérzés, és kötszerpólyákat is odakészítettem. Majd egy vágást ejtettem, és egy injekciós tűvel kiszívtam a vért a lábamból. Egy egycenti vastag, hat-hét milliméter hosszú vérrögöt távolítottam el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól