Sport

A Standupos humorista a válogatott kabalája

turcsik

Létrehozva: 2015.09.02.

Rekop György humorista jelenlétével lelkesítette a válogatottat Telkiben. A TrollFoci arca szerint a játékosok szellemisége jó irányba változott.

Gőz­erővel készül a magyar– román Eb-selejtezőre a TrollFoci elnevezésű, pikírtségéről elhíresült Facebook-közösség, és az ebből to­vábbgondolt, SportKlubon futó TrollFoci TV is.

A magyar futball elé görbe tükröt állító, hatalmas tömegeket megmozgató közösségi oldal arca és a tévéadás műsorvezetője, Rekop György a telki edzőtáborban személyes jelenlétével próbálta su­gározni, hogy az egész ország a vá­logatott mögött áll.

A stand­upos humorista gesztusaiból kiderült, mára több válogatott játékossal baráti kapcsolatot ápol. Mindez annak is köszönhető, hogy a futballisták megértették, a mosolyra fakasztó Facebook-bejegyzések célja nem a bántás, hanem gyengécske futballunk sokszor szür­reális történeteinek, egy-egy játékos orbitális hibájának kifigurázása, illetve ép­pen a lelkesítés. A hazafias lelkületű Rekop szerint a románok elleni meccs a derbik derbije.

– A magyar válogatottat jó srácok alkotják, személyesen ta­pasztaltam meg, hogy megváltozott a szellemiségük. Átérzik, hogy címeres mez feszül rajtuk, és milyen fontos a szurkolók számára a románok legyőzése, ezért kettőzött erővel harcolnak majd a pályán – mondta a humorista.

– Jó lett volna, ha Dárdai Pali marad a szövetségi kapitány, de Bernd Storck ugyanazt a német mentalitást viszi tovább, szakmailag felkészültnek, profinak tűnik, és ha az irányításával le­győzzük a románokat, vörös szőnyeget terítünk a lá­ba elé.

Rekop hozzátette, Magyarország kulturált európai állam, ahol Romániával ellentétben semmilyen atrocitás nem éri majd a vendégeket. Egyedül azt sajnálja, hogy a Groupama Arénába nem férnek be többen, mert akkor talán az a sok ezer szurkoló is a helyszínen buzdítaná a csapatot, aki ezúttal a Népligetben, kivetítő előtt nézi majd a meccset.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított