Celeb

Mégis indul per Schobert Norbi állításai miatt

GYLF

Létrehozva: 2015.08.31.

Élete perére készülhet Schobert Norbi: új könyve kapcsán a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége orrolt meg rá. Norbi nem bánkódik.

Azt ígérte, lerántja a leplet az élelmiszeriparról, s a jelek szerint tényleg rálépett néhány ember tyúkszemére. A nagy kalóriahazugság címmel megjelenő kötet már megjelenése előtt a toplisták élére ugrott. A Bors azonban most megtudta, rövidesen a bíróságokon is lapozhatják majd a kötetet. Az írás miatt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke ügyvédhez fordult. Norbi a Borstól értesült az esetleges perről, de rögtön el is sorolta, miért is citálhatják őt a törvény őrei elé.

– Az ok: a szövetség nyíltan kijelentette, hogy a gyerekeknek cukrot kell fogyasztania, mert az serkenti az agyat és jó kedélyállapotot okoz. És azt is papírra vetettem, hogy a Magyar Édességgyártók Szövetsége is támogatója a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ). Ez a honlapjukon is fent van – emlékezett Norbi a gondolataira, amelyekkel kihúzta a gyufát.

Az MDOSZ elnökasszonyát telefonon értük utol, aki örömmel fogadta megkeresésünket. Egy percig sem titkolta, Norbi könyve miatt megbízást adott egy ügyvédnek.

– Jogtalanok az állításai, jóhírnév sértése miatt az ügyvéd keresni fogja őt, és peren kívüli megegyezésre törekszünk majd. Ha nem sikerül megállapodni, jogi útra tereljük a dolgot! – mondta Kubányi Jolán, aki a Borstól értesült Norbi egy örömteli szakmai elismeréséről, amely most kissé különös színben tünteti fel a történteket: a Brit Dietetikusok Szövetsége épp a napokban hívta meg a szervezet 80. születésnapjára Norbit, aki munkássága kapcsán pozitív példaként kapott meghívást az eseményre.

– Nem tudok Norbi angliai meghívásáról. De megjegyzem, szakmai szempontból ő nem releváns. Ő csak egy edző! – magyarázta az elnök asszony.

Norbi ehhez a véleményhez hozzá tette, miért érzi úgy, hogy tizenegy éve szinte üldözik őt a magyar dietetikusok.
– Edző és ötletgyáros vagyok – én így gondolom. De élelmiszeripari mérnökökkel, orvosokkal, dietetikusokkal dolgozom hosszú évek óta – magyarázta. – 2004-ben jelent meg a Norbi titok az Update rendszerről. Három nyelven, kétszáznegyvenezer példányban fogyott el. A szövetség azóta a lapszemléiben, szakirodalmakban is előadásokon is általában azt kommunikálta, nincs alapja és jelentősége a módszeremnek. Nem érdekelte a több ezer lefogyott, meggyógyult ember, a klinikai vizsgálataink, ők kitartottak a kalóriaszám fontossága mellett, és a cukor szerepét az egészségtelen táplálkozásban elhallgatták. Ráadásul a karrierem során sokszor jelentettek már engem különféle okok miatt a Gazdasági Versenyhivatalnál, akik a vizsgálataikhoz mindig az MDOSZ-hez, mint hivatalos szakmai szervhez fordultak, amely kivétel nélkül rossz véleményt adott rólam, így garantálható volt mindig az is, a Gazdasági Versenyhivatal is elmeszel. A bögyömben vannak, nem titok. De megegyezni sosem fogok velük, mert bizonyítani tudom az igazam! Ez lesz életem legszebb háborúja – mondta Norbi a készülő per kapcsán.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089896_auto_resized.png
origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról