Aktuális

Gyrosként szeletelték fel a terroristát – 18+ videó

Bors

Létrehozva: 2015.08.31.

Nem csak az Iszlám Állam terroristái, hanem az ellenük harcoló milicisták sem riadnak vissza a gyomorforgató kínzásoktól.

Abu Azrael a világ talál leghírhedtebb terroristaellenes harcosa, amit beceneve is alátámaszt: ő a Halál Angyala. A férfi most az Iszlám Államéhoz hasonló, brutális kivégzésről készített videót, amit fel is töltött az internetre.

A felvételeken az látszik, hogy Azrael egyszerűen levágja a terrorista lábát, majd a kamera felé fordulva azt mondja, hogy minden ellenségüket így fogják levágni, akár a shawarma nevű hagyományos arab húsételt. Az elfogott terroristát ezután tűz fölé akasztották, majd miután megégették, úgy szeletelték fel, mintha csak egy gyrososnál vágnák a húst a pitába.

Azrael az információk szerint negyven éves lehet, korábban egyetemi tanár volt egyetemi tanár, de kommandós kiképzést is kapott, és azért hagyta el otthonát, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam elleni harchoz. Az iraki Ali Imám brigád vezetőjeként már több száz terrorista haláláért lehet felelős. Azrael a közösségi oldalakon egyre nagyobb népszerűségnek örvend sajátos humora miatt, ám mint ahogy azt a mellékelt példa is mutatja: az Iszlám Állam terroristáival szemben nincs könyörület. A terroristavadász magát egyébként egy átlagos, jólelkű férfinak tartja. Bár Azrael tényleg keményen és hatékonyan lép vel az Irak északi részén egyre nagyobb teret nyerő Iszlám Állam ellen, sokan vitatják módszereit, amivel újabb és újabb erőszakos cselekményeket szít...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566110
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566110
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól