Aktuális

Több ezer órányi kémvideót vett fel a perverz tanár

Bors

Létrehozva: 2015.08.28.

16 éven keresztül készített képeket és videókat tanítványairól. A gyerekek egytől egyig megbíztak a férfiban.

“Védencemnek két élete volt. Az egyikben sikeres volt, másrészről azonban volt egy titkos függősége” - így foglalta össze védőügyvédje az 53 éves némettanár esetét. A férfi bő másfél évtized alatt 2500 órányi perverz videót és legalább 1400 fotót halmozott fel - melynek egy részét internetről töltötte, ám nagy százalékát maga rögzítette tini diákjairól.

A bristoli Clifton College tanára, Jonathan Thomson-Glover a diákok kedvence volt: többen úgy emlékeztek vissza rá, több volt, mint nevelő - inkább barát. Ez annak is volt köszönhető, hogy a férfi többször átengedte kollégiumi szállását a fiataloknak (hogy ott dohányozzanak, igyanak, vagy akár szexeljenek) - ám azt senki nem is sejtette, hogy Thomson-Glover szándékai egy csöppet sem voltak tisztességesek. A férfi ugyanis gyakorlatilag úgy bekamerázott minden helyiséget, mintha egy reality show helyszíne lenne. Még a vécében és a hálóban is volt kamera. A célja az volt: minél több gyerekről minél több perverz felvételt készítsen.

A tanár soha nem is bukott volna le, ha nem keresgél az interneten is pedofil tartalmakat. Ezekből kiderült: elsősorban a kisfiúk érdekelték.

Thomson-Glovert tavaly tartóztatták le. A kémfelvételeken 130 diákját azonosították be, akiket mind megdöbbentett a férfi perverziója. Az áldozatok 13 és 17 év közöttiek voltak.

A tanár semmilyen megbánást nem tanúsított, amikor kimondták az ítéletet. Csütörtökön kezdte meg három év kilenc hónapos börtönbüntetését - írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678513
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678513
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei