Celeb

Harangozó Teri: Imádkozzatok értem!

Bors

Létrehozva: 2015.08.28.

Operáción esett át csütörtök délelőtt Harangozó Teri. Barátainak megígérte, hogy amint képes lesz rá, felhívja őket, hogy ne aggódjanak.

Sokan féltik a 72 éves énekesnőt, aki múlt héten az otthonában lett rosszul – szomszédai szerint nehezen vette a levegőt, sápadt, elesett volt –, és rohammentő szállította kórházba.

– Több lap is azt írta, hogy infarktusa volt, de ez nem igaz. Még egy órája sincs, hogy megműtötték, de nem a szívével! Most az intenzív osztályon fekszik, de egyelőre nem lehet nála a telefonja – mondta a Borsnak csütörtök kora délután egy bennfentes, és valóban: hiába tárcsáztuk az énekesnő telefonját, az ki volt kapcsolva.

– Szerda este tudtam meg, hogy műtétje lesz, az egyik közös barátunkon keresztül üzente meg: imádkozzatok értem! – mondta el Aradszky László, akit negyvennyolc éves baráti és munkakapcsolat fűz az énekesnőhöz, olyannyira, hogy szeptember 20-án együtt állnának színpadra megünnepelni Aradszky 80. születésnapját.

– A barátokkal nagyon aggódunk érte, ez egy nagyon komoly műtét. Ahogy be lehet menni hozzá, meglátogatjuk, bár azt ígérte, hogy ő fog személyesen jelentkezni telefonon, ahogy képes lesz rá. Az a lényeg, hogy meggyógyuljon – sóhajtott az énekes.

Harangozó Terit napokkal ezelőtt telefonon értük utol. Akkor azt mondta:

– Javulok, még kórházban vagyok, egyelőre semmit nem tudok.

A 72 éves énekesnőnek, a táncdalfesztiválok sztárjának nagy szüksége van a támogatásra. A Borsnak többször utalt arra, hogy nem él túl jó anyagi körülmények között, sokat betegeskedik, de az élete a színpad.

– Ha mindennap kiállhatnék a közönség elé, akkor biztosan jobban viselném a fájdalmakat. Ezért is szomorú, hogy a szakmámból, idős korunkra sokunkat méltatlanul félreállítanak, pedig letettünk valamit az asztalra – mondta még tavaly novemberben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket