Celeb

Éden Beus mellét és fenekét is felturbózzák - fotók

GYLF

Létrehozva: 2015.08.27.

Már a műsorban sem érdekelte a főnyeremény, Éden Beusnak ugyanis már akkor is volt mit a tejbe aprítania, amikor beköltözött a TV2 valóságshow-jába. Körülbelül két hét után került lapátra, mert megverte egy játékostársát, ő azonban csöppet sem szomorú a történtek miatt. A Bors egy plasztikai sebésznél találkozott vele, és fotósunk kedvéért életében először a mellét is megmutatta.

– Egy műtétem volt eddig, a cicimet két éve operáltattam meg, négyszázharminc köbcentis implantátumaim voltak – magyarázta dr. Tizedes György asztalán kiterülve. – Most a fenekem miatt kerestem fel a doktor urat, érzésem szerint kicsi, és hiába edzem, évek óta nem kerekedik. Így eldöntöttem, kés alá fekszem – magyarázta.

A plasztikai sebész Beus saját zsírjával turbózza majd fel a cicababa hátsóját, a combjából leszívott felesleg kerül majd a fenekébe. De ezzel a beavatkozás még nem ér véget. Beus ugyanis a vizsgálatok után kíváncsiságból újabb melleket „próbált fel”, és a konzultáció végével úgy távozott, hogy új melle is lesz.

– Az autóm 4200 köbcentis, tízszerese a mellemnek. Most egy hatszázhúsz köbcentis betétet is kiválasztottam, így a cickóm illik majd ahhoz a Bentley kabrióhoz, amelyet kinéztem magamnak. Hetvenkétmillió, és hatezer kétszáz köbcenti. Azaz megmaradnak az arányok, ami nagyon fontos – nevetett Beus, aki kétmillió körüli összeget áldoz arra, hogy új testben élhesse régi, fényűző életét.

A klinikáról távozva még az idei nyárról is mesélt a Bors munkatársának.
– Jártam idén Disneylandben, de Tokióban, a párizsi unalmas. Most pedig Srí Lankára készülök. Remélem, legalább az egyik műtétemen hamar áteshetek, mert szeretnék indulni idén a Miss Hungaryn, így hetek óta erre is tudatosan készülök. A cégem ingatlan-forgalmazással is foglalkozik, és ki is néztem egy amerikai lakást magamnak. Szerintem most ebbe érdemes fektetni – magyarázta a modell.

Beus azt sem titkolta, hosszú ideje komoly udvarlója is van. Kilétét azonban nem szeretné felfedni, hiszen nem kapott erre felhatalmazást.
– Másfél milliós értékben kaptam most tőle egy táskát és pénztárcát. Sajnos én sem mindig engedhetek meg magamnak ilyen értékes apróságokat, az autóm huszonöt litert fogyaszt, csak a benzin 3–400 ezret visz el havonta. Ugyanennyit pedig ruhára, szolira, fodrászra és kozmetikumokra is el kell költenem – nevetett önfeledten.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146166_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak