Aktuális

Magyar lány a világ legjobb női basszusgitárosa

Bors

Létrehozva: 2015.08.24.

Szemtelenül fiatal, iszonyatosan tehetséges, és rendkívül szerény – ő Muck Éva, a ragyogó szaxofonos Muck Ferenc és Király Éva énekesnő hármas ikreinek egyike, akit a napokban választottak a világ legjobb női basszusgitárosának.

Az elismerésig hosszú út vezetett, Muck Évát ugyanis édesapja eleinte óvta a zenei pályától.

– A feleségemmel csak megszerettetni akartuk a zenét a hármas ikreinkkel, és óvni akartuk őket a szakmától. De öt éve rá kellett jönnünk, hogy Évi bizony zenész lesz, annyira imádott gitározni. Büszke vagyok rá, hogy idáig eljutott – magyarázta a Mucky, akinek lánya a Queen of Strings, azaz a Húrok királynője elnevezésű versenyen mutatta meg tehetségét. 

A megmérettetést először rendezték meg az Egyesült Államokban, ahol a verseny zsűrijében a női basszusgitárosok két bálványa, Nik West és Jennifer Batten bírálta a jelentkezőket.

– Januárban egy videót kellett beküldeni, amin egy gyors groove dallamot játszottam, az ujjpengetést és a slappelést is bemutatva. Niknek pont ez tetszett meg bennem, hogy megmutattam minden tudásom, és emellett egységes volt a produkcióm – magyarázta a 21 éves Éva, aki élvezi a győzelemmel járó lehetőségeket, de tudni kell, állt ő már nagy nevekkel egy színpadon. 

–Török Ádámmal, a Mini frontemberével, Hirleman Bercivel, aki többek között a Bikini, az Edda és a Beatrice dobosa volt, Mohai Tamás gitárossal, Németh Karcsival, Köves „Pinyó” Miklóssal, szóval nem panaszkodhatom, mert édesapám legkiválóbb muzsikustársaival zenélhettem már, és még meg is di­csértek! – mosolyog büszkén és nem felejti el megemlíteni, kitől tanult. – Szappanos György tanított, aki a hangszer egyik legnagyobb magyar virtuóza.

Ha már ennyi muzsikus van a családban, adódik a kérdés: együtt is színpadra állnak?

– Két ikertesómmal a tizennyolcadik szülinapunkon léptünk együtt színpadra, de az egész család is muzsikált már együtt tavaly a Paksi Gastroblues Fesztiválon. Anyukám énekelt, apukám szaxizott, Feri gitározott, Iván dobolt és persze én basszusoztam. Kicsit sajnálom, hogy ritkán áll össze a családi banda, de majd apuval megint összehozunk egy nagy Muck-bulit! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516615
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor