origo.hu
Csók ennyire elementáris erővel még nem hatott rám. Romantikus ponyvákban írnak mellkast elöntő vulkáni forróságról, vagy térdet rogyasztó szédületről, de mindezeken csak mosolyog az ember fia. Most belekóstoltam, milyen az, amikor a csók nem csupán a testet izgatja fel, és azt hiszem, éppen ezt az érzést elkerülendő csókolózom ritkán.
Mikor szétválnak ajkaink, Liza közvetlenül az arcomba duruzsolja: – Azt hiszem, a viszonyunk eljutott a tegeződő szintre – kuncog. – Van egy ajánlatom a számodra, kedves Igor – anélkül folytatja, hogy bármit reagálnék. – Tudod, nem csak téged izgat fel a veszély.
– Szó… – muszáj megköszörülnöm kiszáradt torkomat ahhoz, hogy hangomhoz jussak. – Szóval kettőnk közül nem csak én vagyok beteg ember?
Korábban, amikor szinte pontosan ugyanezekkel a szavakkal vetettem fel neki, hogy folytassuk tisztességtelen viszonyunkat, ő felháborodott, beteg embernek titulált, majd faképnél hagyott. Micsoda fordulat! Persze minden eddigi találkozásunk vagy kommunikációnk – élükön az étterem mosdójában lefolytatott, telefonos önkényeztetésével – ordított arról, hogy Lizának nincs ellenére a vad esztelenség.
– Most már mindkettőnk rendelkezik olyasmi titokkal, amely romba döntheti a másik életét – mosolyog az ajkamat szuggerálva, mintha izgatná a kölcsönös függőség. – Most, hogy nem vagyok már neked kiszolgáltatva, egészen kedvemre való a játék.
Cserébe nekem egyre kevésbé tetszik ez az egész. A csók derült égből érkező, gyengítő hatása, valamint a nő letegező határozottsága külön-külön is több, mint kockázat. Ez a valódi veszély. És sajnos izgat is…
– Az, hogy tudom, ki a vér szerinti édesanyád, egy adu ász a kezemben – kajánul elvigyorodik. – Az ő személye garantálja, hogy nem használod fel a pártod kampányában a viszonyunkat. Hiszen, ha előállnál azzal, hogy megdöngetted az ellenzék nagy reménységének menyasszonyát, kiprovokálnád, hogy visszaüssek. A te családod botránya sokkal súlyosabb károkat okozhat.
Nézem a zsarolástól sem visszarettenő Lizát, aki néhány napja még a világ egyik legelesettebb nőjének mutatkozott. Még meg is sajnáltam. Tényleg aljas világ a politikáé, mindenki pókerarcot visel, és soha nem tudhatjuk, mit takar el vele.
– Ellenségek vagyunk – vigyorog, majd csak azután folytatja, hogy erotikus lassúsággal ajkamra lehelt egy csókot. – De eközben miért ne élvezhetnénk egymás társaságát? Te is erre céloztál a múltkor, nemdebár?!
Legutóbb, amikor a lakásomban járt, nem azért nevezett beteg embernek, mert annyira távol állt tőle az ötletem, hanem, mert kiszolgáltatottnak érezte magát, amiért semmiféle revánsinformációval nem rendelkezett velem kapcsolatban. Kíváncsi lennék, hogy szerencsésen szembetalálkozott a lehetőséggel, vagy szándékosan kutakodott-e utána. Valamiért az utóbbit érzem életszerűbbnek. Minél inkább bontogatom, annál félelmetesebb ez a nő, a törékeny madárka igazából egy vadászsólyom. Félelmetesen lenyűgöző.
– Lelkesebbnek vártalak – majd nem kevés gúnnyal hozzáteszi: – De ezek szerint nem különbözöl a többi férfitől. Csak a női kiszolgáltatottság állítja fel a farkadat.
Jól tudom, hogy provokál, mégsem tudok neki ellenállni. Két nagy játékos, ha egymásra talál…
(folytatjuk)
Ez is érdekelhet
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Feliratkozom 
