Celeb

Hujber Ferenc szerint a halál inkább rózsaszín

kbv

Létrehozva: 2015.08.22.

Hiszi, nem csak egyszer élünk, ezért az sem érdekelné, ha holnap itt hagyná az árnyékvilágot. Számára a halál rózsaszínű, mint a gumicukor.

Pelenkáz, gyerekekre vigyáz, etet, fürdet, mindent elvégez, amit egy apának illik. Mióta megérintette a halál szele, Hujber Ferencet teljesen kicserélték: soha nem volt még ilyen boldog.

– Tökéletes család vagyunk. Mindent megcsinálok Noa körül, mi sem természetesebb. Ha Cynthiának este dolga van, megfürdetve, felöltöztetve dugom kiságyba a gyereket. Noel sem féltékeny, tökéletes az összhang. Mivel szándékosan nagyobb korkülönbséggel szerettünk volna gyereket, nincs is miért féltékenynek lennie. A kisfiam első dolga reggel, hogy Noával játsszon – magyarázta a színész, aki szerint azért működhet minden ilyen jól otthon, mert rendszer van az éle­tükben. – Ez megkönnyíti a szülők életét, a baba is eszerint él. Mindenkinek ajánlom, hogy legyen ilyen rendszere – folytatta a színész, akit két újraélesztése után egészségéről is faggattunk.

– Az egészségem hibátlan, ha nem kérdezik, eszembe sem jut kontrollra menni, rég nem is voltam – mondta Hujber, akinek pedig havonta kellene ellenőrzővizsgálatokon megjelennie. – Nincs olyan, hogy kell. Nem csak egyszer élünk. Ha meg kell halni, akkor készen állok. Mindig is készen álltam. Azt tartom, úgy kell élni, hogy ha a jóisten aznap elszólít, akkor is teljes életet hagyjunk magunk mögött – fogalmazott Feri. Semmit nem sajnálna jelenlegi életéből. Még azt sem, hogy nem láthatja a két gyerekét felnőni. – Önzőség lenne. Aki élt sokat, az nem fél. Amúgy is, szerintem a halál nem fekete, nem is veszem komolyan. Inkább rózsaszín, és tulajdonképpen vicces.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146967_auto_resized.jpg
origo.hu

G.w.M: Edinának Valentin-élete van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713627021
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713627021
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?