Test és lélek

A túl sok munka növeli a gutaütés kockázatát

Bors

Létrehozva: 2015.08.21.

Heti ötvenöt vagy annál több munkaóra esetén egyharmaddal nő a stroke kockázata azokhoz képest, akik csak 35-40 órát dolgoznak hetente.

Lényegesen nagyobb eséllyel kapnak gutaütést azok, akik sokat dolgoznak egy nemzetközi kutatás szerint.

Heti ötvenöt vagy annál több munkaóra esetén egyharmaddal nő a stroke kockázata azokhoz képest, akik csak 35-40 órát dolgoznak hetente - derült ki egy nemzetközi elemzésből, amely 25 hasonló tudományos tanulmányt foglalt össze és elemzett ki.

A Lancet című szaklapban megjelent eredmények nem egy új kutatáson alapultak, hanem már meglévő vizsgálatok adatainak újraelemzéséből születtek.

A kutatók a különböző leterheltség hatását vizsgálták a szívbetegségek és a stroke-ok gyakoriságára. Csaknem 529 ezer férfi és nő egészségének alakulását követték végig hosszú távon stroke és 604 ezer résztvevőét akut szívbetegség tekintetében.

Az elemzés szerint a heti 35-40 munkaórához képest a 41-48 órát dolgozók esetében tíz százalékkal, tehát statisztikailag elhanyagolható mértékben nőtt a gutaütés kockázata, 49-54 órás munkaidő esetében azonban már 27 százalékos volt a növekedés.

A koronáris szívbetegségek tekintetében ugyanakkor még a leginkább leterhelt csoport esetében is csak 13 százalékkal nőtt a kór kialakulásának kockázata.

"A munkakörülmények közegészségügyet befolyásoló nagyon fontos tényezők. Bizonyos meghatározó körülményeket nehéz megváltoztatni, ilyen például a földfelszín alatti munka, a klíma és a káros anyagok hatása.

A munkaidő hossza azonban az ember saját döntése. Ha a hosszú munkaórák veszélyt jelentenek az egészségre, akkor meg kell találni a lehetőséget a helyzet változtatására" - írta Urban Janlert, a svédországi Umeai Egyetem kutatója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483316
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483316
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483316
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483316
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy