Celeb

Fásy Ádám, add meg a pénzemet!

Bors

Létrehozva: 2015.08.17.

Ötmilliót akar Fásy Adámon behajtani az a férfi, aki hangosbeszélővel próbálta megzavarni a mulatós sztár hétvégi koncertjét. Fásy sem hagyja magát, jogi lépé­seket tett a demonstráló ellen.

„...Huszonhárom éve, hogy elvettem a feleségemet, az ünnepet tetőzi, hogy ma van a névnapja...” – mondta lelkes közönségének Fásy Ádám Makádon szombaton, és beindult a koncert, amiről tévéfelvétel is ké­szült.

A Fásy-mulatságba azonban fals hangok rondítottak bele: „Fásy Ádám, add meg a pénzemet!” – harsogott a helyszín bejárata felől Joskó hangja egy autóra szerelt megafonból.

Joskó – a Zeneexpressz egykori rendszeres szereplője – ugyanis, mint mondta, végső elkeseredésében tüntetett azért, hogy Fásytól megkapja a jussát. Igazságot tenni nem tisztünk, Joskó elképesztő történetét viszont megosztjuk olvasóinkkal.

– Én csináltam az Andrássy úti irodáját, volt már legalább öt éve, de elfelejtett kifizetni. Ötmillió-egyszázezer forintért újítottuk fel az irodát, hónapokon át dolgoztunk. Négy éve szeptemberben elmentem hozzá, és rögzítettem a beszélgetésünket. Ádám elismerte, hogy tartozik, de visszájára fordította a dolgot. Azt mondta, többe került az, hogy nála szerepeltem, mint amennyiért felú­­jí­tottam az irodáját. Örüljek, mondta, hogy a műsorában voltam, és ingyen szerepelhettem, mert ő több embertől pénzt kér el. Még nevesíti is az embereket a hangfelvételen. Én is sokszor felléptem nála, mondjuk tőlem nem kért pénzt, de nem is adott – panaszolta a Borsnak Joskó, aki állítja, rendőrségtől kért engedélyt a demonstrációra. 

– Ennyi év után most lett elegem. Az ügyvédemmel már felszólítottuk, hogy fizessen, de nem teszi. Igyekszem a törvények szerint eljárni, ezért találtam ki ezt az akciót, előtte neki is megírtam, hogy ez lesz. Jövő héten pedig megyek a rendőrségre, és feljelentem – mondta Joskó, akit azonban megelőzött Fásy.

– Jogi lépéseket tettem – közölte Fásy, többet azonban nem akart mondani. 

A Bors ezek után a mulatós híresség ügy­védjétől érdeklődött.

– Néhány hónappal ezelőtt az úriember ügyvédi levelet küldött, amelyre kapott tőlem választ a kolléga. Aztán írt egy újabb levelet közvetlenül ügyfelemnek, Fásy Ádámnak, amelyben mindenfélét kilátásba helyezett, ha nem kapja meg a járandóságát. Ha úgy érezte, hogy bármi járhatna neki bármiért, akkor nem az elévülést meghaladóan kellett volna lépéseket tennie – mondta lapunknak dr. Strasser Tibor ügyvéd.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713622222
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139276_auto_resized.png
metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144965_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713622222
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713622222
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713622222
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713622222
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?