Celeb

Tatár Csilla válásuk óta nem beszél Gönczivel - interjú

Tukacs Tekla

Létrehozva: 2015.08.15.

Tatár Csilla kiegyensúlyozott kismama, akiről sugárzik a boldogság. A Petőfi Tv műsorvezetője őszintén beszélt a Borsnak az elmúlt időszak nehézségeiről és szerelméről.

Hogy viseli a terhességet ebben a rekkenő hőségben?

Teljesen megváltozott az életem. Korábban azt gondoltam, majd oda a fogok figyelni arra, mit eszem, mozgok rendszeresen, de amióta kiderült, hogy babát várok, azt eszem, amit megkívánok! Voltak napok, amikor csak savanyú káposztát ettem, most van, hogy dobos tortát. Jógázni járok, de a testedzéstől az orvosom az első perctől kezdve eltiltott. De nem a nagy hasam miatt, hanem korábbi műtéteim okán sokkal kevesebbet bírok.

Nyilván kiemelten ügyel az egészségére, hiszen túlesett egy vetélésen.

Két komoly műtéten vagyok túl: az egyik a babám elvesztése, és egy cisztát is eltávolítottak a méhemből fél éven belül. Szerencsére a testi, lelki sebek már begyógyultak, de tény, hogy nem múltak el nyomtalanul, fizikai ér­telemben sem.

Az idei év igazi fordulópont az életében. Új munkahely, válás, új párkapcsolat, rá­adásul édesanya lesz. Hogyan érzi most magát?

Soha nem voltam még ilyen boldog és kiegyensúlyozott, mint most. Bátor voltam, de büszkén mondhatom, hogy megérte, mert a mostani helyzet mindenért kárpótol és engem igazol. Nyilván nehéz meghozni a döntéseket, és utána jön a gyász időszaka, amit meg kell élni, de ha ezeken túljutsz és tanulsz a hibáidból, sokkal boldogabb jövő vár rád.

Új párja, Balázs hogyan éli meg az ön népszerűségét és azt, hogy magánéletükre kíváncsiak az emberek?

Szerencsére nagyon jól, de vannak nehéz pillanatok. Emlékszem, amikor először megjelentünk az újságok címoldalán akaratunk ellenére, majd az újság reklámja benne volt a tévében, kiesett a kezéből a kávéscsésze. Mindketten tudjuk, hogy ismert ember  párjának lenni nem könnyű, de ha betartasz bizonyos szabályokat, akkor lehet normálisan élni. Balázst egyébként inkább megmosolyogtatja ez a világ, de nem szeretne szerepelni.

Ezek szerint a jövőben teljesen ki szeretnék zárni a nyilvánosságot?

Ezen sokat gondolkodunk, mert most is azt érzem, hogy születendő babánkkal kapcsolatban percenként tudnék posztolni valamit a közösségi oldalamra, annyira imádom ezt a mostani állapotot. De őszintén szólva kicsit félek, és ez óvatosabbá tesz. Annak fényében, hogy az utóbbi időkben bármit mondtam vagy írtam, az címlapra került, kicsit megijedtem, és jobbnak láttam csendben maradni. Persze ha megszületik a pici, lehet, hogy mindenkivel szeretném majd megosztani a boldogságunkat.

Kiegyensúlyozottságát nem árnyékolja be a múlt?

Tavaly nagyon nehezen hoztam meg a döntéseimet, de már tudom, hogy helyesen cselekedtem. Szükségem volt a változásra, és nemcsak a magánéletben, a munkámban is kellettek új kihívások, hogy megvalósíthassam szakmai álmaimat.

Mi volt az a pont, amikor úgy érezte, elérkezett az idő?

Amikor Ördög Nórával leszerződött a TV2. Akkor tudtam, hogy nekem más utam van, és lépnem kell, különben sosem valósulnak meg az álmaim.

És mikor döntött úgy, hogy elválik Gönczi Gábortól?

Ez egy hosszú lelki folyamat eredménye, amelynek a legmarkánsabb pontja a vetélésem volt. Soha nem éltük a nyilvánosság előtt a magánéletünket, és éppen ezért nem is akartuk, hogy kiderüljön, milyen problémáink voltak.

Tartja még a kapcsolatot a volt férjével?

A válásunk óta nem is beszéltünk, de megegyeztünk abban, hogy egymásról sem fogunk. Ő is új társra talált, és én is kiteljesedtem az új kapcsolatomban, nincs is miért keressük egymást. Nyilván Gábor párja, Ildi sem örül neki, ha a nevem felmerül unos-untalan a Gáborral kapcsolatos cikkben. Szeretnénk  véglegesen kü­lönválasztani a magánéletünket, de tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz könnyű.

Volt férjével ugyanabban a közegben dolgoztak, hasonló életritmusuk volt. Most milyen érzés olyan kapcsolatban lenni, amelyben a párja nem ilyen életet él?

Nem tudom, hogy Balázs személye, vagy az új élethelyzet hozta meg számomra  a nyugalmat, de teljesen kisimultam ebben a kapcsolatban. Sokan mondják, hogy más ember lettem, és ezt én is érzem. A beszédem, a gondolkodásom és a napjaim is sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek, megtaláltam önmagam. Balázs a sors ajándéka nekem.

Ön most készül a családalapításra, párjának azonban már van két gyermeke. Velük milyen kapcsolata alakult ki?

Balázs lánya tizenhét, a fia pedig húszéves, már szinte felnőttek. Jó kapcsolat alakult ki köztünk, voltunk együtt nyaralni, de ők sem szeretnének szerepelni, és én ezt tiszteletben tartom. És szeretném, ha ezt a sajtó munkatársai is megértenék.

Balázs és ön is elvált ember. El tudnak képzelni egy újabb esküvőt?

Nem csalódtam a házasság intézményében, ezért szeretnék majd újra férjhez men­ni, és össze­kötni Balázzsal az életem ilyen formában is. De ezt  majd csak utólag fogja megtudni a  sajtó, és valószínűleg azt sem tőlem. Egy meghitt, családias szertartást szeretnék, kizárva a nyilvánosságot.

És újabb gyermeket?

Midenképpen két gyermeket szeretnénk, de egyelőre várjuk, hogy az első megszülessen!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt