Vélemény

Vélemény: Értéktelenek

Balajti Péter

Létrehozva: 2015.08.11.

Tényleg ennyire nagy a baj?! Ennyire nagy a szükség, hogy daganatos betegektől kell lopni a kórházban?

Olyanoktól, akiknek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy értékeikre ügyeljenek, lévén minden idegszálukkal a túlélésre koncentrálnak. Melynek ráadásul nem csak a bűnözők kérik meg az árát, így minden egyes forintjuknak jóelőre megvan a helye…

A minap arról lehetett hallani, hogy egy éppen újraélesztést végző mentőst fosztottak ki a fővárosban, s a tény elképzelhetetlenből felfoghatatlanná vált. Ugyanakkor ne feledjük, lassan már arra sem kapjuk fel a fejünket, hogy idős, beteg, egyedülálló emberekhez csöngetnek be a csalók, hogy az utolsó fillérjükig megkopasszák félig-meddig magatehetetlen áldozataikat.

Miközben a sértetteket tették értéktelenekké, valójában maguk az elkövetők váltak értéktelenekké – lelki és erkölcsi értelemben egyaránt. Nem hiszek a szemet szemért elvében, még ha el is gondolkodom a lopásért kézlevágás jár véres törvényében, ahol legfeljebb kétszer hibázhat az, aki elsőre nem tanulta meg a leckét. Lehet, hogy erre lenne szükség? Mert akkor tényleg nagy a baj…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615514
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615514
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086105_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Videón, ahogy eluralkodik a lincshangulat Magyar Péter megmozdulásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083764_auto_resized.png
metropol.hu

Ez gyors volt! Máris Dárdait siratják a németek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615514
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek