Celeb

Unokái többször búcsúztak már Czeizel Endrétől

A. T., Fái

Létrehozva: 2015.08.11.

Genetikusnak készülő unokája tovább akarja vinni a szerettei körében elhunyt Czeizel Endre szellemi örök­ségét.

Szerettei és kezelőorvosának jelenlétében, 80. születésnapja után négy hónappal elhunyt a leukémiában szenvedő Czeizel Endre. A világhírű genetikust hétfő hajnalban, a László Kórházban érte a halál. Lapunk elérte a legidősebb unokáját, Benjamint. A fiatalember Nagy-Britanniában jár orvosi egyetemre, genetikát tanul, az a terve, hogy továbbviszi nagyapja örökségét.

– Sokat voltam nála a kórházban, el tudtam búcsúzni tőle már többször – mondja Benjamin. – Régóta beteg, sokszor volt nagyon rosszul. Az utolsó napokban valamelyikünk mindig mellette volt. Megbékélt a halállal, békében ment el, a szerettei körében. Jó érzés ilyen csodálatos ember unokájának lenni. Még akkor is, ha kevesebb ideje jutott ránk. Remélem, hogy egyszer majd tovább tudom vinni azt, amit ő elkezdett. A Szent László Kórházban töltötte az utolsó napjait, a hematológiai és őssejt-transzplantációs osztályon. Ott a legjobb kezekben volt.

Élete utolsó időszakában felesége, Erzsébet fogadta hívásait, intézte minden ügyét és gondoskodott a nyugalmáról.

Czeizel Endre öt gyermeket hagyott maga után. Három felnőtt gyereke korábbi házasságából született, míg a kilencéves Andris és az egyéves Fanni fiatal szerelmétől, Dórától. 

Két nőt szeretett

Czeizel Endre filmbe illő magánéletet tudhat maga mögött. Feleségét, Erzsébetet szerette, tisztelte, de túl a hatvanadik évén beleszeretett egy fiatal lányba. Dóri megbabonázta. Két gyermekük született, a kisebbik, Fanni most töltötte be az első életévét. Czeizel a hét egyik felét Erzsébettel, a másik felét új családjával töltötte. 

Fodor János, a BÉZS Rádió vezetője fejet hajtott Czeizel munkabírása előtt, aki műsorvezetői szerepet vállalt a rádiónál, noha állapota a kemoterápiás kezelés ellenére is fokozatosan romlott.

– Rendkívül alázatos, elképesztő precizitással megáldott ember volt. A betegsége miatt nem tudott bejárni a stúdióba, így mi mentünk a lakására, és ott rögzítettük az adásait – mesélte a Borsnak János.

– Néhány hete beszéltem vele utoljára. Még eltudtam neki mondani, hogy az édesapám, Juhász Ferenc költő által a születésnapjára írt köszöntő nyomtatásban is megjelenik. Ezt Endre nagyon szerette volna – mondta a Borsnak megrendülten Juhász Anna, a professzor 80. születésnapi ünnepségének megálmodója.

– Akkor aktívan részt vett a szervezésben, a soraink között már ott volt a búcsú és ezt ő is tudta, noha nagyon akart élni. 

Czeizel Endre 2012 nyarán tudta meg, hogy a leukémia legdurvább fajtájától szenved, de csak egy évvel később beszélt róla nyilvánosan. Több kemoterápiás kezelésen is átesett, és mindvégig tudatában volt, hogy betegsége gyógyíthatatlan, mégis elképesztő munkabírással dolgozott. Külföldre is elment előadást tartani, napi 10-12 pá­cienst fogadott, könyvet írt, nem tudott otthon pihenni.

34 ezer gyermek köszönheti neki az életét

1935. április 3-án született Budapesten. A Semmelweis Egyetemen diplomázott. 1959-ben az Országos Közegészségügyi Intézetben a humángenetikai és teratológia osztályon kezdte pályáját. 1973 óta végzett genetikai tanács­adást, még az ENSZ-nél is dolgozott. Fő kutatási területe az öröklődés, a genetikai ártalmak, a veleszületett adottságok vizsgálata. Genetikai tanácsadása révén több ezer párnak segített, hogy gyermekük születhessen.

A Bors munkatársának áprilisban még így nyilatkozott. 

– Félek a haláltól, nagyon félek, de elkerülhetetlen. Csak abban bízom, hogy nem fog fájni.

Ez a kívánsága teljesült.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573310
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt