Celeb

Hobo: úgy beperelem, hogy bekékül!

BM

Létrehozva: 2015.08.10.

Szombat estére Földes László Hobót hívták meg vendégnek a milejszegi Zsuppán-kertbe, de a Kossuth-díjas művész nem sokkal érkezése után hangmérnöke kíséretében távozott – számolt be az ügyről a Zalai Hírlap Online. Az énekes, előadóművész szerint nem holmi szeszélyből hagyta faképnél a nézőket és a műsor szervezőjét, Nagy Andrást, akit a félkérés elfogadásakor egykori tanárának hitt. Ám kiderült, hogy csak névazonosságról van szó.

– Felvettem a kapcsolatot az ügyvédemmel, a szervezőt úgy beperelem, hogy belekékül! – mondta nevetve a Borsnak Hobo, aki a „Tudod, hogy nincs bocsánat” című József Attila-estet adta volna elő. – Azt hittem, hogy az irodalomprofesszor tanárom. Adott szóra odamentem, és kiderült, hogy nem ő az, és ugyan én néztem félre, de nem tetszett az egész helyzet. Hetvenezer forintot akart a helyszínen fizetni, az útiköltségről és az áfáról szó sem lehetett. Így saját költségemen, tíz perccel azután, hogy megérkeztünk, eljöttünk. Számos fellépést ingyen vállalok, vagy kevesebbért, de csak tiszta feltételek mellett. 

Később közleményében így fogalmazott:

„Megkérdeztem, miért nem küldött szerződést vagy legalább egy értesítő levelet az anyagi és technikai kondíciókról. Azt válaszolta, hogy minek közöttünk szerződés. Ekkor értettem meg, hogy át akar verni. Előzőleg hangmérnököm is kereste a technikai körülmények miatt, ám három napon át nem tudta elérni, végül pedig a milejszegi önkormányzat jelezte, hogy nem ők rendezik az estet, és így nem tudnak segíteni.”

A közleményben kitért a gá­zsijára is:

„Az összes előadóestemnek ugyanannyi, 150 ezer forint az ára, amelyben a világítás, a hangosítás és a hangmérnök gázsija is benne van. Ehhez jön az utazási-szállítási költség és 27 százalék áfa. Hatszáztíz kilométert utaztunk oda-vissza, amelynek a költsége 79 300 forint volt, a hangmérnököm tiszteletdíja pedig 30 ezer forint.

Nagy András másként emlékszik a történtekre:

– Először is: Földes László művészi értékeit és nagyságát a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja, ami történt. Viszont az, hogy egy névazonosság miatt másvalakinek gondolt, nem stimmel, mert annak idején egy hosszú, részletes bemutatkozólevéllel kerestem meg. Aztán telefonon állapodtunk meg, hogy a fellépődíjának a felét tudom csak kifizetni, azt mondta, annyiért is eljön. Ami a legsúlyosabban érint engem: azt mondta a helyszínen, hogy az ő művészi szabadsága nem engedi meg, hogy fellépjen, miközben mi heteken át reklámoztuk, hogy jön, és sokan telefonáltak, hogy a művész úr biztos ott lesz-e. Azt a választ kaptam, hogy ne próbáljam meg őt a közönség szeretetével megzsarolni. Legközelebb még nagyobb alapossággal és körültekintéssel fogom megválasztani a nálunk fellépő művészeket – mondta a Borsnak a szervező.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143895_auto_resized.jpg
life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában