Ők az elsők, akiktől a menekültek lényegében emberi szót hallanak. Amikor vonatuk befut a Keleti pályaudvarra, csak az önkéntesekhez fordulhatnak. Ha éhesek, ha fáznak, ha gyerekeik betegek.
– Rengetegen segítenek az utcáról. Az emberek érzik, mekkora a baj. Folyamatosan hoznak élelmet, ruhát, pénzt: biztosan meglepi, de milliós összegek jönnek össze – meséli a Borsnak a Keletiben szinte állandóan segítő hölgy. A héten volt olyan napja, amin 16 órát dolgozott egyhuzamban. – Ha reggel nem vagyunk itt, pánik tör ki. De hiába mennének a Nyugatiba, egészségügyi ellátást, ételt csak itt kapnak – mondja Judit. Pedig a legtöbb segítőnek civilben rendes állása van: fodrászok, autószerelők, bankárok is dolgoznak köztük.
Információink szerint az elmúlt hetekben komoly feszültségek nőttek az önkéntes szervezeten belül. A Borsnak több segítő panaszolta, hogy egyes társaik részt csípnek le maguknak az adományokból. Először a menekülteknek szánt ételekből tartottak vissza maguknak, ám a helyzet odáig fajult, hogy a menekültek pénzét is kicsalják.
– A tehetősebb szírek összedobják a pénzüket ételre, ha többen nem tudnak egy nap enni. Egyszer 150 ezer forint gyűlt így össze, amit az egyik önkéntes kezébe nyomtak. Ő azt mondta, hoz belőle ételt, de ez nem történt meg. Aztán azzal a magyarázattal állt elő, hogy főzött, de tudjuk, hogy ez nem igaz – mondta egy neve elhallgatását kérő segítő.
Rendőrségi információink szerint mindez összefüggésben áll a Keletiben egyre szaporodó razziákkal. A járőrök kétóránként jelennek meg az aluljáróban. Persze ennek van eredménye, naponta több embercsempészt találnak. A hatóság figyelme egyre intenzívebben irányul a segítőkre is. Egyiküket egy két héttel ezelőtti balhé után – amikor ittas szélsőségesek jelentek meg a Keletiben – hajnali 2-kor telefonon hívták fel, tegyen tanúvallomást. Végül még azon az éjszakán a rendőrök saját otthonában keresték fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.